A hazai köznyelvben pelikánként ismert madárfaj a XIX. században még költött a mai Magyarország területén, de a folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása óta csak ritka vendégként jelenik meg hazánkban. Hozzánk legközelebb a Duna-deltában költ jelentősebb állománya, körülbelül 3000 pár. Időnként innen elkóborló példányaival találkozhatunk hazai vizes élőhelyeken. A múltban halászati kártevőként kezelték, ezért, valamint élőhelyinek elvesztése miatt világállománya nagyon összezsugorodott. A költőpárok néhány nagy telepre koncentrálódnak, ami sebezhetővé teszi a fajt. Rendkívüli ritkasága miatt, hatékony védelme érdekében hazánkban külön védelmi intézkedéseket nem igényel. Rövidtávú vonuló.

Élőhelye, költése:

Eurázsia és Afrika nagy kiterjedésű, halban gazdag mocsaraiban és nagy folyók deltatorkolataiban költ. Hatalmas telepei alakultak ki, ahol a madarak egymáshoz közel építik fészkeiket. Bár ezek különböző növényi anyagokból készülnek, a költés végére nagy tömegükkel és sok ürülékükkel a felismerhetetlenségig lepusztítják az építményt és annak közvetlen környezetét. Általában 2-3 tojást rak, melyekből a csupasz fiókák 30 nap után kelnek ki. A fiókák tollasodásuk és megerősödésük után egyre jobban eltávolodnak a fészektől. A pelikánok szinte kizárólag halakkal táplálkoznak, akár 2 kg-os példányokat is elnyelhetnek. Megkapó látvány csoportos, rendkívül összehangolt halászatuk. Alakzatban terelik a halakat, majd egyszerre merik ki a halakat is tartalmazó vizet, hatalmas torokzacskójukkal. Ezután kipréselik a felesleges vizet, majd egyben nyelik le zsákmányukat.