Talán a legszebb hangú madarunk a fülemüle (Luscinia megarhynchos), nyelvújítás kori nevén csalogány. A hímek a költési időszakban ráadásul egész nap, akár egész éjjel is énekelnek. Ez a dal természetesen nem nekünk szól, de mindenképpen érdemes meghallgatnunk!
Gyakran hívjuk a lepkéket pillangónak, de valójában nem minden lepke pillangó! Viszont minden pillangó lepke. Hazánkban összesen négy pillangófaj él. A kora tavaszi keltikéket a természetjárók - vagy e rovat olvasói - biztosan ismerik. Hozzájuk kötődik az első fajunk.
Különleges megjelenésű, védett növényünk a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris). Áprilistól virágzik, Dél- és Nyugat-Dunántúl és Magyarország északkeleti tájainak mocsaras, lápos területein találkozhatunk vele.
A seregélyről (Sturnus vulgaris) a legtöbb embernek talán nagy seregben repülő, gyümölcspusztító madarak képe jut eszébe, azonban ez a madár egyebek mellett okos, hasznos, színes... de persze valóban, a gyümölcsöt is szereti. Lássuk tehát, mit kell tudni a seregélyről!
Az elmúlt napokban kellemes tavaszi napsütés helyett hideg, havas időjárás fogadott bennünket, ha egyáltalán kiléptünk otthonainkból. Azonban ilyen időjárás esetén is van látnivaló a természetben, ha nem is túl szívmelengető, nagyon érdekes megérteni, mit látunk.
A kétéltűekre jellemző, hogy életük egy részét a szárazföldön töltik, szaporodásuk azonban rendszerint vízhez kötött, utódaik kezdetben kopoltyúval lélegeznek. Fejlődésük során kialakul tüdejük is, de légzésükben jelentős szerepet játszik bőrük, amelynek e funkció ellátásához állandóan nedvesnek kell lennie. Vizes élőhelyek közelében tavasszal könnyen megfigyelhetjük őket.
A növények rendszerint fény segítségével vízből és szervetlen anyagokból állítják elő saját szerves anyagaikat. A növekedéshez és virágzáshoz szükséges fénymennyiséghez hozzájutni azonban nem mindig egyszerű feladat, gondoljunk például erősen záródó lombkoronaszintű erdők alján élő növényekre.
Hazánkban három hunyorfaj él, vagy úgy is mondhatnánk, hogy hazánk területén három hunyorfaj osztozik. Ugyanis e három rokon faj úgy jöhetett létre, hogy közös ősük különböző populációi egymástól földrajzilag elkülönülten fejlődtek és terjedtek tovább.
A meleg napsütés előcsalogatta téli rejtekhelyükről a fali gyíkokat (Podarcis muralis). Ezek a kistestű hüllők a köves élőhelyeket kedvelik, ezért az ember közelében, akár nagyvárosokban is gyakran megfigyelhetők.