Újabb kerecsensólyom pusztult el áramütéstől

Újabb, jeladóval felszerelt kerecsensólyom szenvedett áramütést, ezúttal Szlovákiában. Az esetre a madárra erősített jeladó derített fényt. 

A gyilkos oszlop (Forrás: sakerlife3.mme.hu).

 

"A veszélyeztetett kerecsensólyom és parlagi sas populációk zsákmánybázisának biztosítása a Kárpát-medencében” (RAPTORSPREYLIFE) LIFE13 NAT/HU/000183, az Európai Unió által támogatott természetvédelmi program keretében eddig hat öreg (azaz ivarérett, de nem feltétlenül “öreg”, a szó hétköznapi értelmében) kerecsensólyomra került GPS alapú nyomkövető eszköz. A jelölés célja a költőpárok területhasználatának megismerése, valamint a zsákmány-ragadozó kapcsolat jobb megértése, annak érdekében, hogy hatékonyabb intézkedéseket lehessen hozni az érintett fajok védelmében. A nyomkövetés emellett fontos információkkal szolgál a veszélyeztető tényezőkről is, amint azt a mostani eset is bizonyítja.


A megtalált tetem (Forrás: sakerlife3.mme.hu). 


A szerencsétlenül járt madárra idén tavasszal került fel a legfejlettebb technikát képviselő, kisméretű, külső antenna nélküli, GPS-GSM-UHF alapú nyomkövető eszköz. A hím sólyom fiókaként lett meggyűrűzve 2014-ben, egy Balaton környéki revírben. Idén párjával költésbe kezdett, de fészkelése meghiúsult, mivel eddig ismeretlen okból, eltűnt – feltételezhetően elpusztult – a párja. A hím ezt követően többször megfordult Szlovákiában, a jó táplálkozási lehetőségeket keresve.


Élőhely (Forrás: sakerlife3.mme.hu).


Július 13-án, a jelek alapján valószínűsíthetővé vált, hogy a madár bajba került. A Szlovák Ragadozómadár-védelmi Egyesület (DRAVCE) munkatársa rövid időn belül kiment a helyszínre, ami egy nagy kiterjedésű napraforgó-tábla, azonban a madarat nem találta, annak ellenére, hogy alaposan átkutatta a területet. Elképzelhető, hogy ekkor még élt a madár, és az ember közeledésére arrébb ment. Ezek után pár napig nem jött jel a madárról. Július 20-án, kérésünkre, segítségünkre sietett a parlagisas-védelmi “HELICON” LIFE projekt. Kiszállt a helyszínre Deák Gábor, Falco nevű keresőkutyájával, ami kifejezetten az ilyen jellegű keresésekre lett kiképezve a projekt keretében. A kutya tíz percen belül megtalálta a sólyom tetemét a sűrű napraforgó-táblában. A tetemet megvizsgálva, a sérülésekből egyértelművé vált, hogy a madár a napraforgó-táblán keresztül húzódó 22 kV-os oszlopsor áldozata lett. A jelek, és a legközelebbi oszloptól való távolság (260 m) alapján feltételezhető, hogy az áramütést követően még élt pár napot a madár, de repülni már nem tudott.


Falco a kutya, és a sólyomtetem (Forrás: sakerlife3.mme.hu).


A szóban forgó vezetékszakasz a DRAVCE elektromos vezetékek okozta természetvédelmi problémákkal foglalkozó LIFE projektjének a mintaterületén fut át, és már többször ellenőrizték, azonban nem találtak áramütött madarat. Ennek valószínű oka, hogy a jelenleg is a területen található ragadozómadarak – vörös vércsék, egerészölyvek – nagy része a napraforgóval szomszédos búzatáblák aratása után érkezhetett a területre. Ez azt is jelenti, hogy a vezeték csak bizonyos időszakokban jelent veszélyt, akkor is éppen az adott mezőgazdasági kultúra függvényében.


Az áramütés nyoma (Forrás: sakerlife3.mme.hu).


A Madárgyűrűzési Központ adatai szerint eddig 21 magyar gyűrűs, áramütést szenvedett kerecsensólyom került kézre, többnyire elpusztulva.  Emellett, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatai szerint tizennyolc, szintén áramütött, nem gyűrűs kerecsensólymot találtak már a magyarországi középfeszültségű oszlopok mentén történt, célzott felmérések során.


A sólyom a jeladóval
 (Forrás: sakerlife3.mme.hu).


A jelenlegi eset is mutatja, hogy bár történtek erőfeszítések a probléma megszüntetésére, az áramütés még mindig komoly kockázatot jelent a madarak számára. A végleges megoldást egy széleskörű, nemzetközi összefogás – akár egy uniós szabályozás – jelentheti, amely kötelezi az áramszolgáltatókat és a kormányokat a veszélyes oszlopok záros határidőn belüli lecserélésére.


A tetem helyzete (zászló) és a keresés track logjai (kék: keresés kutya nélkül;
magenta: keresés kutyával). Az oszlopok a térkép jobb felső részében láthatók.
 (Forrás: sakerlife3.mme.hu). 


Az is bebizonyosodott ismét, hogy a kutyával sokkal hatékonyabb a keresés, így a kutyás egységek bevetése jelentős mértékben hozzájárulhat bizonyos természetvédelmi problémák (áramütés, mérgezés) felmérésében és azok megoldásában.


A terület térképe a tetem helyzetének és a track logok ábrázolásával (Forrás: sakerlife3.mme.hu).

 

Kapcsolódó hírek

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schmidt Egon életének 92 évében elhunyt.  Elhunyt szerettünk búcsúztatása 2023. március 10-én 11:15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozóban.  

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolai felső tagozatos tanulók számára.

Schmidt Egon a Kossuth-díjjal (fotó: Haraszthy László)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 91 éves korában, ma hajnalban elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életével mindannyiunk számára példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők...