2014-11-09 20:52
A madárvonulás sokkal, de sokkal nagyobb volumenű jelenség annál, mint sokan gondolják. Minden nagy testű, látványos madárra – például a darvakra, vadlibákra – fajok tucatjai és egyedek százai jutnak, amiket gyakran nem könnyű észrevenni, megtalálni. Ezekből mutatunk most be néhányat.
Az észak-déli mellett "magassági" vonulás is létezik
Hazánk nem csak átvonulóterülete az északról dél felé (tavasszal pedig visszafelé) tartó madaraknak, amik gyakran több ezer, akár tízezer kilométert is meghaladó távú úton vannak. Sok madár hozzánk érkezik telelni. Ezek között külön típust alkotnak azok, melyek nem feltétlenül nagy távolságból, hanem a magas hegyek télen zord környezetéből látogatnak hozzánk. Persze nem minden faj, illetve egy-egy fajon belül sem minden egyed.
Az Alpok és a Kárpátok vonulatai (a képen az olaszországi Dolomitok) a repülő madarak
mértékével mérve karnyújtásnyira vannak csak Magyarországtól. Képgaléria (7 fotó) a
hegyekről és két itt élő madárfajról – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).
Azok a hegyvidéki fajok, melyek nálunk keresnek téli menedéket, az eredeti élőhelyükhöz hasonló területeket keresnek fel Magyarországon.
Ezek között fontossági sorrendben első helyen a külszíni kőbányák bányaudvarai,
a sziklakibúvásos hegyoldalak és a várak épített kőfalai és sziklalábazatai
állnak. 3 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).
A hét elején a Balaton-felvidékre látogattunk, hogy a Badacsony kőbányáit és a Szigligeti várat szemrevételezve megkeressük két olyan faj korai érkezőit, melyek telelőként évről évre felkeresik hazánkat. Nem véletlen, hogy ez a terület is a madármegfigyelők egyik hazai Mekkája, ahova a madarakhoz hasonlóan a távcsöves közösség tagjai is rendszeresen elzarándokolnak.
A Balaton északi partvidékének bazalthegyei remek telelőhelyet kínálnak
legalább két magashegyi énekesmadárfajnak (Fotó: Orbán Zoltán).
"Olyan, mint egy búbosbanka, egy fakusz és egy díszes lepke keveréke – Mi az?"
Ahhoz, hogy megtaláljuk ennek a hihetetlenül hangzó, de a valóságot még félig visszaadni sem képes találós kérdésnek a gazdáját, a bányaudvarban, a sziklafal előtt megállva kézi távcsővel, teleszkóppal (nagy nagyítású "egycsövű", állványos távcsőtípus) centiről centire át kell fésülnünk a falat.
Hasonlóan a többi bányaudvarhoz, első pillantásra a badacsonytördemici sem
tűnik igazán vonzó turisztikai célpontnak.
Való igaz, hogy az innen nyíló kilátás sokkal látványosabb. 2 fotó – katt a képre.
A sziklafal alatt megállva a feladat a veréb méretű madár megtalálása a sok-sok ezer
négyzetméteres, repedésekkel és falfülkékkel tarkított felületen, ami több embernek
is akár óráiba telhet. Ha jó helyen vagyunk jó időben, akkor is többnyire "csak" ezt
látjuk, de már ez is olyan óriási sikerélmény, hogy minden ősszel és télen
madarászok százai utaznak rengeteg kilométert azért, hogy lássák.
Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-re állítani
(Videó: Orbán Zoltán).
Ha azonban türelmesek vagyunk, óriási szerencsénk van, és "véletlenül" van nálunk
egy okostelefon a madár hangjával, akkor sokkal közelebb is kerülhetünk hozzá,
és testközelből figyelhetjük meg elképesztő felépítésű testét és viselkedését.
Ezt mutatja be ez a 26 fotóból és magyarázó képaláírásból álló válogatás
– katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).
A várak vendégei
Badacsonytól látótávolságra található a Szigligeti vár, ezért ha a bányaudvarokban nem láttuk, vagy csak "telhetetlenek" vagyunk, látogassunk el ide is, hátha szerencsénk lesz egy másik magashegyi telelő fajhoz – a havasi szürkebegyhez.
A szigligeti vár a havasi szürkebegyek egyik ismert telelőhelye. 5 fotó – katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).
Bár most nem találtuk meg a "begyeket", a madarászok archívumában lapul néhány
korábban itt készített kép kedvcsinálónak. 3 fotó– katt a képre
(Fotók: Bajor Zoltán).
Lilliputi lilék a hegyekből és a messzi északról
A hegyvidékről egy képzeletbeli ugrással az Alföld végtelennek tűnő pusztáira látogatva is találkozhatunk magashegyi vendéggel. A havasi lile nem énekesmadár, hanem egy fekete rigó méretű, miniatűr gázlómadár. A talajon költ, és kétféle élőhelyen fordul elő – szigetszerű fészkelőállományai találhatóak az Alpok, a Kárpátok és a Mediterráneum hegységeinek fahatár feletti füves, kőgörgeteges területein. A költőpárok zöme azonban nem itt, hanem a messzi észak kopár tundráin neveli fiókáit. Innen érkeznek rendszeresen, bár kis számban minden évben átvonuló példányai Magyarországra. Ezekkel elsősorban a Hortobágy legeltetett, szikpadkás élőhelyfoltjain lehet találkozni – olyan helyeken, ahova véletlenül senki nem téved (mivel ott "nincs semmi"). Ezért ez a madár is a csak a kevés szakember előtt ismert és látott fajok közé tartozik.
És még ha jó helyen járunk is, akkor sem könnyű megtalálni a madaraknak
éppen otthont adó néhányszáz négyzetméteres területet. A képen látható
szikhalom-szerűségek valójában nem talajképződmények, hanem a
nyugalmi tollruhájukban is fantasztikus színezetű havasi lilék.
5 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).
Ugyanezen a területen futhatunk össze egy még elképesztőbb színezetű rokon fajjal – az aranylilével. Ez az árnyalattal nagyobb, de még mindig csak rigónyi madár a kontinens északi térségének fenyérein, felföldi legelőin és tundráin költ. Sokat elárul ezeknek a gyepes élőhelyeknek a hasonlóságáról az, hogy rendszeresen megfordulnak őszi és tavaszi vonuló csapatai Magyarország Tiszától keletre húzódó legelőin, árasztásos és belvizes területein, halastócsapolásain.
Aranylile őszi vonulásban a Hortobágyon. Gondoljunk bele, ez a "visszafogott"
tollruha a faj nyugalmi színezete! 7 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).
Köszönet a kollégáknak a terepi munkához, és így a cikk megszületéséhez nyújtott segítségért!
Orbán Zoltán