2018-01-26 10:49
Ha a Visegrádi-hegységnek és peremének a legkarakteresebb épületeit kellene meghatározni, minden kétséget kizáróan a történelmi jelentőségű esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház, valamint a visegrádi fellegvár jutna elsőként az eszünkbe. A lakosság körében kevesen tudják viszont azt, hogy ezeknek az épületeknek „madarász berkekben” is nagy híre van.
Az építményeken olyan északi telelő madárvendégek jelennek meg több-kevesebb rendszerességgel, melyek megfigyelése minden alkalommal megdobogtatja a madárkedvelők szívét! Ezek egyike a hajnalmadár (Tichodroma muraria), ez a trópusi kolibrikre is emlékeztető, enyhén lepkeszerű rovarevő madár, mely a magashegységi sziklafalak jellemző fészkelő faja. Rövidtávú vonulóként a telet a költőhelyéhez képest alacsonyabb tengerszint feletti területeken tölti, melynek során olyan országokba is rendszeresen eljut, ahol fészkelése kizárható. Ennek következtében Magyarországon is – bár kis számban - minden évben előfordul, viszont szinte csak meghatározott helyeken számíthatunk megjelenésére, általában októbertől-áprilisig. Legtöbbször a természetes sziklafalak, bányafalak, és nagyobb épületek, építmények falait keresi fel táplálkozás és éjszakázás céljából, a talajra csupán ritkán száll le. A telelő példányok általában a különböző repedésekben telelő rovarokkal – pl. zengőlegyekkel - vagy pókokkal táplálkoznak.
Hajnalmadár zengőlégy zsákmánnyal. (fotó: Schwartz Vince)
Pókot zsákmányoló hajnalmadár az Esztergomi bazilikán. (felvétel: Schwartz Vince)
A hajnalmadarak sok más énekesmadártól eltérően rossz idő esetén is igen aktívak és a telelő példányok is – pl. a léprigóhoz hasonlóan - ún. revírt tartanak, melyet a megfigyelések alapján más fajokkal szemben is (pl. áttelelő házi rozsdafarkúak, hamvas küllő) agresszívan védelmeznek, valamint a hímek gyakran énekükkel is jelzik jelenlétüket. Akár nagyvárosok magasabb épületein is előfordulhatnak, ahol jóval kevesebben keresik őket, mint azokon a helyeken, ahol korábbi előfordulásai alapján számítani lehet a felbukkanásukra.
A Visegrádi-hegység környékén az esztergomi Bazilikán már a korábbi években is több alkalommal felbukkant a faj, de az idei év különlegessége, hogy két példány is áttelel ezen az impozáns épületen! Pest-megyében korábban egy helyen telelt át egyszerre két hajnalmadár, mégpedig a dunabogdányi Csódi-hegy kőbányájában – mely szintén a Visegrádi-hegység peremén található – 2012-2013 telén. További alkalmi előfordulásai a hegységben a visegrádi Fellegvárról, a Salamon-toronyról, a Zsitvay-kilátóról, a Kis-Villámról és a szentendrei Dömörkapuról ismertek. A szomszédos Börzsönyben (pl. Szent-Mihály-hegy, Inóci-kőbánya) és a Pilisben (pl. Róka-hegy, Csókavár, pilisszántói mészkőbánya, Fekete-kő, Háromszázgarádics, Kétágú-hegy) szintén több előfordulása ismert az elmúlt évekből.
Egy másik hasonló téli vendég a havasi szürkebegy (Prunella collaris), mely közeli rokona a hazánkban is fészkelő erdei szürkebegynek (Prunella modularis) és a tavalyi év ritkaságának, a szibériai szürkebegynek (Prunella montanella). Ez az énekesmadár Magyarországon gyakran azonos típusú élőhelyeken telel át, mint a hajnalmadár.
Bár távolabbról nézve egyszerű színezetű madárnak tűnik, a havasi szürkebegy
tollazatának részletei szemet gyönyörködtetők! (fotók: Schwartz Vince)
Mivel magashegységi költőhelyein szinte alig lát embert, emiatt a nálunk áttelelő példányok igen bizalmasan viselkednek a megfigyelővel, néha karnyújtásnyira bevárják, sőt néha kíváncsiságból akár még a cipőjére-vagy sapkájára is rászállhatnak! Szépsége mellett költésbiológiai szempontból is különleges faj, mivel hierarchikus közösségekben él-és szaporodik, hasonlóan pl. a farkashoz. Emiatt gyanítható, hogy a családi közösségek télen is összetartanak. Telelése során elsősorban apró gyommagvakat fogyaszt, s bár ügyesen mozog a sziklafalakon – apró szökellésekkel előre haladva – a hajnalmadárral ellentétben ez a faj gyakran látható a talajon is.
Talajon táplálkozó havasi szürkebegy a dunabogdányi Csódi-hegyen. A hótakaró sem
jelent neki akadályt. (fotók: Schwartz Vince)
Nálunk általában október (de inkább november) és február-március között figyelhető meg, legtöbbször sziklafalak, kőbányák és épületromok közelében. Sok magyarországi várromon megfigyeltek már havasi szürkebegyeket, de a visegrádi fellegvár az egyik legrégebb óta ismert és folyamatosan használt telelőterülete a fajnak.
Sajnos az utóbbi időszakban évről-évre csökken a területen telelő példányok száma, aminek a pontos okát nem ismerjük. 2017-2018 telén már csak egyetlen példány bukkant fel a várban, mely valószínűleg csupán késő téli vonulása során pihent meg (a nálunk telelő példányok kedvező időjárás esetén akár már januárban elindulhatnak a fészkelő területekre). Ez a faj általában gyakrabban és több helyen látható télen, mint a hajnalmadár, így a Visegrádi-hegység (pl. Vadálló-kövek, Szamárhegy, stb…), a Pilis (Nagy-Kevély, Kétágú-hegy, stb…) és a Börzsöny (Csák-hegy, Nagy-Hideg-hegy, stb…) több pontján is rendszeresen-vagy pedig néhány évente áttelel. Legnagyobb létszámú csapata a területen a dunabogdányi Csódi-hegy kőbányájából került elő 2012-2013 telén, ahol két hajnalmadárral együtt telelt át egy – januári megfigyelés során - 19 példányt számláló havasi szürkebegy csapat.
Tollászkodó havasi szürkebegy a visegrádi fellegvár falán. (felvétel: Schwartz Vince)
A téli madárritkaságok mellett mindkét épületen megfigyelhetők további madárfajok is, mint pl. a hamvas küllő (Picus canus), mely a többi harkályfélétől eltérően a téli időszakban rendszeresen látható, ahogy sziklákon vagy kőfalakon haladva keresi rovarokból és bábokból álló táplálékát. A sokak által kedvelt házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) amellett, hogy mindkét helyen fészkel, az Esztergomi bazilikán és a visegrádi fellegváron is már hosszú évek óta rendszeres áttelelő. Emellett a bazilikán fészkelő vörös vércsékben (Falco tinnunculus) is egész évben gyönyörködhetünk, a faj néhány alkalommal a visegrádi vár falán is költött már a korábbi években.
Tojó vörös vércse az esztergomi Berényi Zsigmond utcában. Ez a kistestű sólyomféle
Esztergom lakott területeinek egyik jellegzetes fészkelő faja. (fotó: Schwartz Vince)
Szarkák és fiatal vörös vércse (jobbra) az esztergomi Loyolai Szent Ignác-plébániatemplom
egyik keresztjén. (fotó: Schwartz Vince)
Legnagyobb varjúfélénk a holló (Corvus corax) 2013-2015 között két alkalommal is költött az esztergomi Bazilika épületén. Ez volt az első dokumentált eset Pest-megyében, amikor épületen fészkelt a faj. Bár a pár már elhagyta korábbi költőhelyét, régi fészkeik ma is láthatók a bejárati oszlopcsarnok egyik oszlopfőjén és a kupola teraszáról.
Hollópár az Esztergomi bazilika párkányán. (fotó: Schwartz Vince)
A vándorsólyom (Falco peregrinus) - mely 2018-ban az év madara cím birtokosa - szintén rendszeresen látható az esztergomi Bazilika épületén, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó rekonstruált vár tornyának párkányain, a környékbeli sziklákon fészkelő párok tagjai rendszeresen bejárnak a városba. A következő években valószínűleg tartós megtelepedésükre és fészkelésükre és számíthatunk!
A madarak mellett egy másik attrakciója is van a templomnak, mégpedig egy rendkívül szelíd vörös róka (Vulpes vulpes), mely hajnalban szinte minden nap átkutatja a bazilika melletti park kukáit, majd végül a felkelő nap első sugaraival a közeli Macskalépcsőn át távozva adja át helyét a turisták forgatagának.
