Őrszemek a pusztában - kameracsapdák a rákosi viperák élőhelyein

Különleges videón tárul fel a Kiskunsági Nemzeti Park rejtett életet élő vadvilága. Halpern Bálint, az MME munkatársa, a rákosivipera-védelmi Life+ program vezetője évek óta önműködő, éjjel-nappal látó kameracsapdákkal figyeli az állatok mozgását a rákosi viperák élőhelyein.

Hód éjszakai vadkamera felvételén (Fotó: MME archívum/Halpern Bálint).

A mozgásra aktiválódó szerkezetek esőben-fagyban, télen-nyáron működnek, és az évek során közel 60 fajról készítettek több száz órányi videofelvételt. Ebből láthatnak most egyedülálló válogatásokat a program YouTube csatornájáról.

Először a Kiskunsági Nemzeti Parkban szabadon engedett  rákosi viperák környezetének megfigyelése céljából vetette be az önműködő, éjjel-nappal látó kameracsapdákat Halpern Bálint. Az Európai Unió Life Nature programja által támogatott természetvédelmi programot azért is választották be 2009-ben az 5 legsikeresebb Life program közé, mert a természetvédelmi célok eléréséhez a legmodernebb technológiák felhasználása mellett mindig elsődleges szempont volt az emberi zavarás minimalizálása.

A kameracsapdák alkalmazása jó példa ezen törekvés gyakorlati megvalósulására. Ebben a pillanatban is tíz kamerája működik odakint a vadonban, Kiskunságon kívül a Duna-Ipoly és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén is.


Összeállítás a kameracsapdák nappali felvételeiből
(Videó: Halpern Bálint és Természetfilm.hu).

 

- Egy olcsó, áruházi kamerával kezdődött, amit a Természetfilm.hu stábja bocsátott rendelkezésünkre. A készülék olyan hatékonyan leplezte le a rákosi vipera élőhelyén felbukkanó ragadozókat, hogy azóta több másik kamerát vettünk, melynek köszönhetően több élőhelyet tudunk párhuzamosan szemmel tartani - mondta el Halpern Bálint, a Rákosivipera-védelmi Program vezetője. - Érdekes volt látni, hogy például a program részeként évtizedes múltra visszatekintő, hagyományos csapdázáson alapuló, kisemlős-monitorozás eredményeihez képest milyen új információkkal gazdagodhatunk adott fajok előfordulási gyakoriságáról, illetve napi aktivitásáról. Felvételei iránt a felvett fajokat kutató szakembereken kívül filmesek is érdeklődnek: a legizgalmasabb pillanatok bekerültek a rákosi vipera megmentéséről szóló egész estés természetfilmbe is.


Összeállítás a kameracsapdák éjszakai felvételeiből
(Videó: Halpern Bálint és Természetfilm.hu).

 

- A kameracsapdás felvételek előnye, hogy abszolút hitelesek. A rossz felbontást is feledteti a nézővel az, hogy autentikus viselkedést lát, amit egyáltalán nem befolyásolt a filmesek jelenléte - mondta Molnár Attila Dávid, a készülő természetfilm rendezője - Ebben a műfajban a válogatás a nehéz. Sok-sok óra nyersanyagot kell átnézni, hogy ráakadjunk az értékes másodpercekre.

Halpern Bálint kameracsapdás archívuma nemzetközi szinten is párját ritkítja.

- Annak ellenére, hogy izgalmasan hangzik, néha elég unalmas tud lenni például a felvételek átnézése. Főleg, ha a kamera egy éjjeli lepke vagy egy szélfuvallat miatt kapcsolt be. Szerencsére a folyamatosan termelődő anyag átnézésében önkéntesek és családom is segítettek. Néha mint egy tévés valóságshownál, már várja az ember, hogy mit csinált már megint a kedvenc vagy a kevésbé kedvelt szereplőnk  - mondta Halpern Bálint.

 

Kameracsapda vagy webkamera - mi a különbség?
- A parlagi sas etetőnél vagy a rétisas fészkénél kihelyezett webkamerák iránt óriási az érdeklődés, hiszen az eseményeket élőben követhetik a nézők. Egy-egy ilyen kamerarendszer
telepítése azonban sokba kerül és számos feltételnek kell teljesülnie, mire elindulhat az adás. A kameracsapda egészen más műfaj. - mondta el Tóth Zsolt Marcell természetfilmes - Akár minden tapasztalat nélkül, egyedül is belevághatunk a kameracsapdázásba. Nem kell hozzá más, csak egy
készülék és persze sok-sok türelem.

- A kameracsapdázás magányos műfaj, a kamera kihelyezést és ellenőrzést általában egymagam végzem - avat be a részletekbe Halpern Bálint. - Az érdekes az, hogy nem mindig a legdrágább kameracsapdával járunk jól. A HD felbontású, panorámanézetet kínáló készülékek például sokszor
megbízhatatlanabbak, mint azok az egyszerű darabok, amiket egy nagyáruházban is beszerezhetünk.

- Keressük a kapcsolatot azokkal a szakemberekkel, szervezetekkel, akik ilyen kameracsapdákat üzemeltetnek. - mondta Molnár Attila Dávid, a Kiskamerák Nagyvadak című film készítője - Ha valaki érdekes jeleneteket rögzített a természetben, kérjük, keresse meg a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhelyt.

Kapcsolódó hírek

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schmidt Egon életének 92 évében elhunyt.  Elhunyt szerettünk búcsúztatása 2023. március 10-én 11:15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozóban.  

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolai felső tagozatos tanulók számára.

Schmidt Egon a Kossuth-díjjal (fotó: Haraszthy László)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 91 éves korában, ma hajnalban elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életével mindannyiunk számára példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők...