2018-09-28 10:00
Amikor John James Audubon (amerikai madarász, természettudós, festő) megfestette az eszkimópólingot az 1800-as évek derekán Amerika madarait bemutató könyvéhez, egy elpusztult (vagy sérült) madarat ábrázolt. A furcsa ábrázolásmóddal talán előrevetítette, hogy a faj kipusztul, menthetetlen állapotban van.
Szinte nem lehet úgy egy kihalt faj bemutatásáról szólni, hogy ne egykori tömeges elterjedésére hivatkoznánk. Nincs ez másként az eszkimópóling esetén sem, hiszen valaha Észak-Amerika egyik leggyakoribb partimadara volt, számuk milliós nagyságrendben volt mérhető. A telet Dél-Amerikában töltötték, március közepére már Texasnál jártak, innen tovább vonultak északi irányba a Mississippi és Missouri völgyét követve, hogy a hatalmas füves pusztákon sáskákkal és egyéb rovarokkal feltöltve tovább induljanak a tundrára és megkezdjék költésüket Alaszka és Kanada északnyugati csücskében. A nyár végén más útvonalon tértek vissza telelőhelyeikre – a kontinenst északon átszelve az Atlanti-óceán partvidékét követve vonultak délre.
A faj egykori költő- (kék) és telelőterületei (Forrás: IUCN)
Mára azonban a legtöbb ember számára a faj csak egy legenda marad, melyet régi történetek, és a szerző által elképzelt utolsó eszkimópólingról szóló, 1954-ben megjelent könyv (Fred Bodsworth: Last of the Curlews) éltetnek.
Fred Bodsworth könyvének gyönyörű borítója
Az utolsó fotó a fajról Galvestonban készült 1962-ben és az utolsó hitelesített megfigyelés 1963-ban történt, mikor is egy magányos madarat Barbadoson lelőttek. A faj 23 példányát 1983-ban is látni vélték Texasban, ami nagy port kavart, de a megfigyelést nem hitelesítették.
A fajról készült utolsó fotót Don Bleitz készítette
Azóta is szinte minden évben látni véli valaki a fajt, de minden megfigyelésről kiderül, hogy csak egy fiatal kis pólingról van szó.
De hova tűnt ez az egykor oly gyakori faj?
A válasz összetett, de nem meglepő.
Az 1800-as években tömegesen vadászták kereskedelmi céllal, a csapatosan mozgó madarak olyan mennyiségben fordultak elő, hogy a lelőtt példányok rá sem fértek a szállító eszközre. Kb. 1870-es évekig azonban senkinek nem tűnt fel az eszkimópólingok számának csökkenése, onnantól viszont zuhanórepülésbe ment át azállománya. A XIX. század végére a faj szinte teljesen kipusztult. - A XX. századramaradt néhány példány, melyek csodával határos módon még költöttek is, de - a vándorgalambhoz hasonlóan (cikkünk a vándorgalambról >ITT<< olvasható) feltehető, hogy az eszkimópóling életfeltételeinek is a hatalmas csapatokban való mozgás felelt meg leginkább.
Struccpolitika lenne kizárólag a vadászat számlájára felróni az eszkimópólingok eltűnését. A vadászattal párhuzamosan ugyanis a mezőgazdasági gyakorlat is változott, a gyepeket kukoricaföldek váltották fel. A prériken tömegesen jelen lévő prérisáskák (Melanoplus spretus) eltűntek, velük együtt a gyepekhez kötődő madárfajok, mint pl. az eszkimópóling sem találták meg többé életfeltételeiket.
Nehéz kijelenteni, hogy a faj biztosan kipusztult, annak ellenére, hogy hiteles megfigyelése 1963 óta nem volt. Az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) Vörös Listáján súlyosan veszélyeztetett (feltehetően kipusztult) kategóriában szerepel.
A kanadai madárvédelmi szervezetek szerint minden bizonnyal kipusztult a faj, ám 2020-ra terveznek egy újabb felmérést az egykori előfordulási helyeken.
A gyepekhez kötődő madárfajok az élőhelyek átalakítása miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, az összes póling faj állománya csökkenő tendenciát mutat, a vékonycsőrű pólingnak pl. 2001-ben volt hazánkban! volt az utolsó bizonyított megfigyelése a világon.
Forrás:
Errol Fuller: Extinct birds
Amy Lewis: The Eskimo Curlew Hasn't Been Seen in 55 Years. Is It Time to Declare It Extinct? – audubon.org
Vásony Petra