2017-12-14 14:42
Közeledik az év vége és a MME különböző munkacsoportjai ilyenkor általában az éves eredmények összegzésével, különböző jelentések, statisztikák és összefoglalók szerkesztésével vannak elfoglalva. A Ragadozómadár-védelmi Szakosztály háza táján sincs ez másként, a különböző fajmegőrzési programok önkéntesei többek között ekkor szembesülnek először egy-egy faj kapcsán a tárgyévben észlelt országos szaporulat nagyságával.
Az uhu (Bubo bubo) esetében a 2017-es évvel kapcsolatban ez alapján semmi okunk nem lenne panaszra, de van az éremnek egy másik, sokunk számára kevésbé lelkesítő oldala is: egy faj országos állományának alakulását nem csupán az évente kikelt és felcseperedett fiókák, hanem az elpusztult és a természetes populációból sérülés miatt kikerült példányok száma is befolyásolja!
Immatur hím uhu közúton talált teteme, szárnyán áramütésből származó égésnyomokkal
és vörös rókától származó rágásnyomokkal. Valószínűleg a róka
vitte ki az útra. (fotó: Schwartz Vince)
Az uhukkal kapcsolatban a pusztulások éves mértékéről sokáig hiányos ismereteink voltak, aminek nem az volt az elsődleges oka, hogy a pusztulásokra és a kiváltó okokra nem derült fény, hanem inkább az, hogy az elpusztult madarak adatai szinte kizárólag a különböző, értelemszerűen a saját működési területükön illetékes nemzeti park igazgatóságoknál voltak meg, ennek következtében pedig a különböző térségek adatai nem szerepeltek egy adatbázisban, vagyis az ország teljes területére vonatkozóan nem lehetett semmiféle érdemi következtetést levonni. Félreértés ne essék, nem az volt a baj, hogy ott megvoltak az adatok, hiszen ez a normális állapot! A baj az volt, hogy nem volt olyan felület, ahol az ország különböző területeiről származó adatok egyetlen helyen szerepeltek volna és például különböző paraméterek alapján elemezni lehetett volna őket.
Szerencsére úgy tűnik, ezen most sikerült változtatni, mert 2017-től kezdődően a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály már központilag is gyűjti a sérülten vagy elpusztulva kézre került uhuk adatait, ebből a célból pedig az uhu@mme.hu e-mail címet is létrehozta és üzemelteti. Az eddigi eredmények alapján kijelenthetjük, hogy az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet! Nevet, mert rövid időn belül – a 2017-es vegetációs időszak kezdetétől mostanáig – a legkülönbözőbb forrásokból érkeztek be adatok sérült- vagy pedig elpusztult madarakról, tehát az információáramlás működik a gyakorlatban, ráadásul az így beérkezett adatok egy részének a segítségével konkrét védelmi intézkedések megtételére is sor fog kerülni (pl. veszélyes oszlopfejek szigetelése), ami jól mutatja, hogy az efféle adatgyűjtések nem öncélú pótcselekvések, hanem a gyakorlati intézkedések fontos alapját képezik! Ezzel szemben a kézre került madarak száma már korántsem ad okot az örömre!
Budapesten, Újbuda lakóövezetében 2010-ben kézre került
áramütött hím uhu teteme. (fotó: Turny Zoltán)
2017. márciusa és decembere között összesen tíz sérülten kézre került vagy elpusztult kifejlett (első naptári éves vagy annál idősebb) uhu adatai érkeztek be a MME-hez, amely rendkívül magas szám, ha figyelembe vesszük azt, hogy évente bizonyítottan csupán 50-75 pár jut el a tojásrakásig, vagyis évente kb. 100-150 példány vesz részt ténylegesen a költésekben! Azt is figyelembe kell venni, hogy ezek az adatok még így is csupán szemléltetik azt, hogy valójában hány példány pusztulhat el a tavasztól-télig tartó időszakban! A valóságban az elpusztult példányok jelentős részéről senki sem szerez tudomást, illetve számos adat valószínűleg nem jut el sem a MME-hez, sem pedig az illetékes nemzeti park igazgatóságokhoz! Ezen kívül a költőhelyeken elpusztult tojások, fiókák, vagy a még szülők által pesztrált és költőhelyek közelében elpusztult röpképes fiatalok nincsenek is beleszámítva ebbe az adatsorba!
A tízből négy uhu biztosan ivarérett, kettő pedig ebben az évben kelt fiatal példány volt. Ez az arány mindenképpen elgondolkodtató, hiszen azt jelzi, hogy nem csupán a tapasztalatlan elsőéves fiatalok, hanem az idősebb, akár költésben részt vevő példányok pusztulása is létező probléma! A maradék négy esetben a madarak korát nem lehetett meghatározni. Összesen hat példány került elő az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, két példány a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, egy-egy példány pedig a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén. A madarak közül hat példány tetem formájában, négy pedig sérülten került kézre, de utóbbiak közül egy sajnos már biztosan belepusztult szárnysérülésébe. A tízből öt esetben középfeszültségű oszlopfej által okozott áramütés, egy esetben autóval történő gázolás, egy esetben dróthálóba gabalyodás okozta a madarak sérülését vagy pedig pusztulását, három esetben pedig ismeretlen tényező okozta a szerencsétlenséget. Ez már – a korábbi évek adataihoz hasonlóan - önmagában jól mutatja, hogy mi okozza a legtöbb uhu vesztét Magyarországon! Az áramütés miatt elpusztult példányok pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 2017-ben – és ez csupán a tudomásunkra jutott példányokra vonatkozik - összesen 2 500 000 Ft. volt! A MME uhu fajmegőrzési program 2017. évi részletes eredményeit, többek között az elpusztult uhuk részletes adatait a Magyar Ragadozómadár-védelmi Tanács és a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály közös évkönyvének, a Heliacának a 2017. évi számában tesszük majd közzé.
Néha már csak a tollak mutatják a pusztulás tényét. Uhu maradványai
költőhely közelében. (fotó: Schwartz Vince)
Érdekességük okán három esetet viszont mégis kiemelnénk:
2017. szeptember 16-án egy Bodony külterületén szemsérüléssel kézre került, dróthálóba akadt elsőéves hím uhu a Bükki Nemzeti Park munkatársainak segítségével a Szentesi Madármentő Állomásra, majd pedig a Hortobágyi Madárkórházba került. Később lézeres szemműtétet hajtottak végre rajta, melyről itt olvashatnak bővebben: http://www.ng.hu/Tudomany/2017/10/24/Tudositas-egy-allatorvosi-mutobol. Ezt a példányt a napokban engedték szabadon. Bár a baglyok számára a szem az egyik legfontosabb érzékszerv és ez a műtét komoly beavatkozásnak számít, mégis van esély arra, hogy ez az uhu visszailleszkedjen a természetbe. 2017-ben a Dunakanyarban megfigyeltünk egy költésben lévő tojó uhut, melynek egyik szeme hasonló módon sérült volt, és a madár reakciói, fejének mozgatása, viselkedése alapján valószínűsítjük, hogy arra a szemére egyáltalán nem látott. Ennek ellenére ez a tojó példány sikeresen nevelte fel egyetlen fiókáját!
Bal szemére sérült öreg tojó uhu költésben a
Dunakanyarban. Sérülése ellenére sikeresen
felnevelte fiókáját. (fotó: Schwartz Vince)
2017. október 12-én az egyik ismert zempléni költőhely közelében meglehetősen szokatlan módon, egy kutya segítségével bukkantak rá egy uhu tetemére! Az eb – akinek ezúton is „névtelenül” köszönetet mondunk – a szájában tartotta egy már korábban elpusztult ornitológiai gyűrűvel jelölt uhu tetemét! Ráadásul nem is akármilyen, hanem szlovák gyűrű volt rajta, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a madarat Szlovákia területén jelölték! Magyarországon többéves szünet után ez volt az első megkerülési adat külföldi jelölésű uhuról és egyben figyelmeztet minket arra is, hogy a madárpusztulás határokat nem ismerő jelenség, a megoldások pedig sok esetben nemzetközi összefogást, együttműködést igényelnek! A szlovák Gyűrűzőközpont egyelőre még nem küldte meg a madár adatait a MME Gyűrűzőközpontnak, így bővebb információval még nem rendelkezünk az uhu kilétét illetően.
A harmadik, egészen friss eset sajnos egy ismert költőhely közelében sérülten kézre került ivarérett példányra vonatkozik, mely valószínűleg a környékbeli költőpár egyik tagja lehetett. 2017. december 9-én egy kétévesnél idősebb uhu került kézre ismeretlen eredetű súlyos szárnysérüléssel a Kelet-Bakonyban. A madárra - mely kb. egy hete nem táplálkozott és teljesen ki volt száradva - egy kert teraszán talált rá Pálinkás Andor tagtársunk és családja. Az uhu Kenéz István természetvédelmi őr (BfNPI) segítségével a sukorói Vadmadárkórházba került, jelenleg inkubátorban lábadozik. Az ő sorsáról bővebben itt: https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/sukoru-uhu-bagoly-madarkorhaz-2164947/
A legjelentősebb veszélyeztető tényezőt, vagyis az elektromos tartóoszlopok okozta pusztulás problémáját csupán szélesebb összefogással lehet megoldani, egy fajvédelmi program lehetőségei ennél korlátozottabbak. Szerencsére a MME vezetőségi szinten és külön munkacsoport keretein belül is folyamatosan azon dolgozik, hogy Magyarországon egyszer végérvényesen megszűnjön ez a probléma, és bár ezzel kapcsolatban még sok tennivalója van a kompetens áramszolgáltatóknak is, egy valamiről nem szabad megfeledkezni: az elmúlt évek erőfeszítései jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy lényegesen csökkenjen a hasonló esetek száma a korábbi évtizedekhez képest!
Ennek ellenére az idei esetek azt jelzik – reményeink szerint az áramszolgáltatók felé is -, hogy akad még tennivaló e téren, s bár az elpusztult madarakat már semmi sem hozhatja vissza az életbe, pusztulásuk abból a szempontból nem volt értelmetlen – a találóknak és az adatközlőknek köszönhetően! – hogy a megkerülési adataik által és a MME Monitoring Központ segítségével, még ha sajnos későn is, de hozzájárulnak egy-egy veszélyes oszlopsor szigeteléséhez! Talán egy uhu pusztulása elég ahhoz, hogy ugyanazon a középfeszültségű tartóoszlopon a jövőben akár tucatnyi másik példány már biztonságban ülhessen zsákmányra várva! Sajnos az autóval (vagy vonattal) történő ütközéseket, gázolásokat nem lehet kiiktatni, illetve a szögesdrótba, dróthálóba gabalyodás problémáját az egész ország területén szintén lehetetlen lenne megoldani, de szerencsére ezek valószínűleg koránt sincsenek akkora hatással a hazai költőállományra mint az áramütések!
Középfeszültségű elektromos tartóoszlop elavult
oszlopfejszerkezetén fennakadt uhu teteme költőhely
közelében. (fotó: Majercsák Bertalan)
Bár a most ismertetett összesítés sokunk számára elkeserítő, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a szerencsére ma már fokozottan védett bagolyfaj (pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 500 000 Ft.) néhány évtizede ennél sokkal kilátástalanabb helyzetben volt! A vadászok körében egykor igen népszerű „uhuzáshoz” a XX. század második felében még a hazánkban természetben fészkelő párok fiókáit szedték ki. Sajnos ez egyenes utat jelentett a mértéktelen fészekrablásokhoz is! A természetvédelem kezdetlegessége és a tenyésztett példányok akkori – ma már szerencsére elképzelhetetlennek és irreálisnak tűnő - értéke miatt egyéni haszonszerzés céljából gyakran teljes fészekaljakat szedtek ki külföldi exportra, ezzel pedig jelentős károkat okoztak a hazai populációban (és persze az államnak is)! Szerencsére a természetvédelem és a laikus társadalom is tanult ebből, így ez a tevékenység ma már természetkárosításnak, vagyis bűncselekménynek számít! Manapság már olcsón hozzá lehet jutni ún. mozgatható műuhukhoz, melyekkel ugyanolyan hatásfokkal alkalmazható ez a sportszerűnek jóindulattal sem nevezhető (és valószínűleg pont emiatt a vadászok körében ma már korántsem népszerű) vadászati módszer, mint élő csalibagollyal. Az itt ismertetett adatok is jól mutatják, hogy így is maradt elegendő megoldandó probléma a faj védelmével kapcsolatban, és a jelenlegi állomány megőrzése szempontjából kiemelten fontos az uhu aktuális védelmi státuszának fenntartása, a faj védelmével kapcsolatban jelenleg is érvényben lévő tételes jogi szabályozás mindennemű csorbítása nélkül!
Fiatal hím uhu cseresznyefa tetejében ülve kémleli az éjszakai égboltot.
Az elektromos tartóoszlop tetejébe is beül az előnyös vártapozíció miatt!
(fotó: Schwartz Vince)
Szerencsére az elmúlt években a különböző médiafelületeken egyre nagyobb visszhangot kapnak a sérülten kézrekerült „megmentett” uhukról szóló tudósítások és a fajvédelmi munkából a MME és a nemzeti park igazgatóságok mellett manapság már a különböző madárkórházak, madármenhelyek, bányászati vállalatok és egyéb szervezetek is aktívan részt vállalnak. Mégis talán a laikus természetszerető lakosság támogatása lelkesít minket a legjobban, hiszen a madárvédelemben elért pozitív eredmények nem csupán egy szűkebb szakmai közösség sikerét mutatják, hanem elsősorban annak a társadalmi háttérbázisnak a töretlen lelkesedését, kitartását és támogatását testesítik meg, amelyek nélkül ma egészen biztosan nem létezne sikeres és eredményes természetvédelem!
Arra kérünk minden kedves tagtársunkat és azokat is, akik nem MME-tagok, hogy amennyiben a jövőben elpusztult vagy sérült uhut találnak, lehetőség szerint haladéktalanul értesítsék a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságot (bővebb információ: http://magyarnemzetiparkok.hu/)! Ezen kívül (és nem ehelyett!) kérjük, hogy a madárról készített fényképeket és a megkerülés adatait (település, dátum, egyéb körülmények, stb.) küldjék el e-mailben az uhu@mme.hu címre is, hogy a jövőben is összesíthessük az országos adatokat és ez alapján elősegíthessük az uhu, és az így feltárt veszélyeztető tényezők által más fajok védelmét is!
Az uhut laikusok is könnyen meg tudják határozni, hiszen az egyetlen nagytestű (kb. pulyka méretű) bagolyfajunk, melynek testhossza minden esetben meghaladja az 50 cm-t, illetve jellegzetes „tollfülekkel” és feltűnő narancssárga (valójában az a szivárványhártya, esetenként világossárga vagy vöröses is lehet) szemmel rendelkezik (benne fekete pupillával). Az illetékes szakemberek kiérkezéséig csupán óvatosan közelítsük meg a madarat, mert erős karmaival a stresszes állapotban lévő bagoly akár maradandó sérülést is okozhat! Ha a madár képes megállni a saját lábán, a legjobb, ha óvatosan ráhelyezünk egy nem túl nehéz sötét lepedőt! Szintén fontos, hogy ha az uhu nem viselkedik szemmel láthatóan rendellenesen, illetve nem tartózkodik valamilyen atipikus helyen, akkor mindenképpen konzultáljunk szakemberrel, mielőtt megmentjük! A legtöbb bagolyféle pelyhes fiókái még röpképességük elérése előtt elhagyják a fészket és esetenként a talajon tartózkodnak, ami nem feltétlenül utal sérülésre vagy pedig betegségre!
Gépjárművel történő ütközés következtében megsérült elsőéves uhu
orvosi kezelésen. (fotó: Bíró Sándor)
Szerencsére az év vége még nem feltétlenül jelenti azt, hogy véget értek a faj védelmével kapcsolatos teendők, hiszen az elmúlt hetekben a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály más szereplőkkel, többek között a bányaiparban érdekelt vállalatokkal és a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjaival együttműködve összehangolt munkával rendezte a 2017-es adatok alapján problémásnak tekinthető művelt, rekultiváció alatt lévő, vagy éppen művelés alól kivett bányatelkek területén lévő uhu költőhelyek helyzetét, annak érdekében, hogy a madarak a jövőben már ezeken a helyeken is megtalálják a sikeres szaporodáshoz szükséges feltételeket! Ezekről a munkákról – melyek részben még jelenleg is zajlanak – februárban fogunk beszámolni! A mostaninál mindenképpen pozitívabb témáról lesz szó, hiszen az uhu fajmegőrzési programban résztvevő önkéntesek és állami természetvédelemben dolgozók együttes eredményei 2017-ben bebizonyították, hogy kellő fegyelmezettséggel és kompromisszumkészséggel sokszor az ellentétesnek gondolt természetvédelmi érdekek és a nehézipar szereplői által képviselt gazdasági érdekek is összeegyeztethetők és lehetséges olyan „win-win helyzetet” produkálni, melynek elsődleges haszonélvezőivé végső soron a baglyok válnak!
Bár nem túl vidám módon, elpusztult uhukkal búcsúztattuk ezt az évet, 2018 januárjában már egy másik bagolyfajé lesz a főszerep, az erdei fülesbagolyé (Asio otus), mely kinézetét tekintve akár az uhu kistestvérének is tekinthető. Az újév első hónapjában a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály szervezésében téli erdei fülesbagoly szinkronszámlálás lesz, melyről az egyesület időben tájékoztatni fogja az érdeklődőket!
Addig is elengedhetetlen, hogy köszönetet mondjunk azoknak az adatközlőknek, amatőr-vagy pedig hivatásos természetvédőknek, állatorvosoknak és szervezeteknek, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy 2017-ben a korábbiakhoz képest pontosabb képet kaphassunk a Magyarországon elpusztult, illetve sérülten kézre került uhukkal kapcsolatban!
Köszönettel tartozunk az Aggteleki-, a Balaton-felvidéki-, a Bükki-, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak, továbbá a Bechtold István természetvédelmi látogatóközpont, a Górési természetvédelmi mentőhely, a Hortobágyi Madárkórház, a Kiséri Állatorvosi Lézerszemészeti Rendelő, a Szentesi Madármentő Állomás, valamint a Vadmadárkórház munkatársainak! Ezen kívül személy szerint – a teljesség igénye nélkül - köszönetünket fejezzük ki Dr. Berkényi Tamásnak, Dr. Déri Jánosnak, Dr. Dobos Andrásnak, Dudás Miklósnak, Firmánszky Gábornak, Görögh Zoltánnak, Harsányi Krisztiánnak, Karcza Zsoltnak, Kelemen Tamásnak, Kenéz Istvánnak, Majercsák Bertalannak, Dr. Nagy Lajosnak, Pálinkás Andornak, Pálinkásné Illés Gabriellának, Petrovics Zoltánnak, Serfőző Józsefnek, Solt Szabolcsnak, Szegedi Zsoltnak, Szikora Jánosnak, valamint Zsólyomi Tamásnak!
Schwartz Vince
uhu fajmegőrzési koordinátor
MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály
