RÉTISAS (Haliaeetus Albicilla)

A hazai állomány a mélypontot az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején érte el, amikor már csak 10-12 pár költött Magyarországon. Ekkor átlagosan öt fészekből csak egy fióka repült ki évente, a tojások nagy része ugyanis terméketlen volt, illetve gyakran emberi tevékenység zavarta meg a költőhelyén érzékeny madarakat, amelyek emiatt elhagyták fészkeiket. A ragadozómadarakat különösen érzékenyen érintő vegyszerek használatának csökkenése eredményeként Európa-szerte emelkedni kezdett a sikeres költések száma. Az egyre több kirepült fiatal madárból újabb párok alakultak ki és telepedtek meg. A védelem hatékonyságának növekedése és a zavartalanság biztosítása lehetővé tette az újonnan települt párok sikeres költését. Az 1980 óta folytatott gyakorlati védelmi tevékenységnek köszönhetően a fészkelő párok száma 2001-re 93 párra emelkedett. Mivel a nálunk fészkelő állomány a horvátországival közös - valószínűleg önálló - populációt képez, megőrzése különösen fontos. A védelmi terv számba veszi a legfontosabb veszélyeztető tényezőket: fészkelő- és táplálkozó területek megszűnése, áramütés, fészekleszakadás, mérgezés, lelövés, fészek konkurencia, emberi zavarás, és egyúttal megfogalmazza a legfontosabb teendőket is. Ezek a következők: fészkelő- és táplálkozóhelyek védelme, műfészek-kihelyezés, téli etetés, elektromos vezetékek szigetelése.

ELTERJEDÉS
A rétisas eurázsiai elterjedésű faj, költőterülete az északi partvidéken Grönlandtól Kamcsatkáig terjed. Földrészünk északi részének tengerparti zónájában összefüggő állománya él Izland, Skandinávia, Németország, Lengyelország és a Baltikum területén. Déli elterjedését a szárazföld belsejében Irak, Irán, Mandzsúria határolja. A tenger közelében élő populációin kívül Európában szigetszerű költőterülete van a Kárpát-medencében: Szlovákiában, Magyarországon, Horvátország és Jugoszlávia északi részén fészkel. A Duna-deltai, illetve a bulgáriai állomány már a Földközi-tenger környéki populációhoz tartozik. Magyarországon elsősorban a Duna mentén, Somogy és Baranya megyék kisebb-nagyobb halastavai közelében költ. Az 1980-as években ismét visszatelepült a Tisza mellé. Ma már költ a Hortobágy térségében is. A Kárpát-medencei állomány csak telente van kapcsolatban az északon fészkelőkkel, ezért, mint valószínűleg önálló populációnak a megőrzése különösen fontos feladat.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
A 2000-ben publikált adatok szerint a rétisas európai állománya a következőképpen alakult: Nem tudunk semmit az elterjedési terület déli részének állományáról, kivéve a Volga-deltát, ahol 250-300 pár költ. A volt Szovjetunió északi részén becslések szerint 300 pár, a Bajkál-tó környékén 50-100 pár, Kamcsatkán 1500 pár fészkelhet. Kazahsztánban - szintén nem pontos számlálás alapján - 1500 párra becsülik az állományt. Összességében a volt Szovjetunió területén 5-8000 párra tehető a költőpárok száma. A hatalmas elterjedési területen szétszóródva maximum 10 000 pár rétisas él. Mióta pontos madártani feljegyzések vannak (kb. 90-100 éve) nyomon követhető a faj igen jelentős mértékű magyarországi visszahúzódása. Az 1900-as évek legelején a Duna és a Tisza teljes magyarországi szakaszán költött, de még az 1950-es években is 20 párnál több fészkelt a Sió torkolatától az országhatárig terjedő dunai hullámtéren. Az 1970-es évek második felében a magyar költőállomány összesen 10-12 pár lehetett. A védelmi intézkedéseknek köszönhetően a fészkelő párok száma 2001-re 93 párra emelkedett.

VÉDELMI HELYZET
Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint az ún. védelemtől függő fajok kategóriájába tartozik. A Vörös Könyv a kipusztulással fenyegetett fajok közé sorolta. Az IUCN a veszélyeztetettség közelében lévő fajok között tartja nyilván.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
A rétisas mindig a vizek közelében telepszik meg. Kedveli a magas, öreg, ritkás fákból álló erdőket. Gyakran kisebb facsoportokban, fasorokban, magányos fákon is költ. Magyarországon főleg ártéri erdőkben, illetve a Dél-Dunántúl erdei tavas területein telepszik meg. Költőhelyéhez rendkívül hűséges. Ha az zavartalan, akár évtizedekig is helyben maradnak a párok.

Költés
A költő párok egész évben a fészkelőhely környékén tartózkodnak. December második felétől kezdve már tatarozzák fészkeiket. Mivel a fészek általában a fa csúcsának közelében található, ez jó beszállási lehetőséget kínál számára, ugyanakkor a kotló madár már nagy távolságról érzékel minden zavarást. Ezért a lakott fészkek körül - különösen a kotlási időben, a hideg márciusi napokban - mindennemű zavarást kerülni kell. Násztevékenységet már januártól végeznek, a tojásrakás február-márciusban történik. Fészekalja általában két tojásból áll. A fióka március végén, április elején kel ki, kirepülése júniusban történik. A fiatalok augusztus végéig a fészek közelében maradnak. Ivarérettségüket 4-5 éves korban érik el.

Táplálkozás
A rétisas táplálékszerzése szorosan kötődik a vizekhez. Legfontosabb táplálékai a halak, vízimadarak. Télen a nagy vadlúdcsapatokat követi. Gyakran rájár a dögre, különösen a hideg teleken, nagyvadas területeken előszeretettel fogyasztja a nyíltabb helyeken hagyott zsigereket. Az Alföldön telelő állomány a tavak befagyása után viszonylag gyakran fog sörétezett, illetve más ok miatt legyengült mezei nyulat.

Vonulás
A Kárpát-medencében élő populációnál szigorú értelemben vett vonulásról nem beszélhetünk, a fiatalok kóborlásának iránya véletlenszerű, távolsága több száz kilométer is lehet. Télen a hazai állomány feldúsul északról, északkeletről érkező példányokkal. E populáció már szabályosan vonul, egy része a tőlünk délebbre eső területeket is felkeresi. A Magyarországon telelő állomány 300-400 példány, melynek területi eloszlása 1997-ben a következő volt:
Baranya megye 30
Békés megye 60-80
Csongrád megye11-25
Fejér megye 5-7
Fertő tó 3-10
Gemenc 40-45
Hevesi-sík és Borsodi-Mezőség 20-25
Hortobágy 50-60
Kiskunság 4-5
Közép-Tisza 10-15
Somogy megye 40
Szigetköz 10
Veszprém megye és Balaton 10-12
Zala megye és Kis-Balaton 10-20

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Fészkelőterület megszűnése
Napjainkban a legjelentősebb veszélyeztető tényező a folyók és tavak közelében található öreg erdők kivágása, amely gyakran megszünteti az adott pár élőhelyét is. A hazai gyakorlatban a fészkelési időszakban végzett erdőgazdálkodási tevékenység elhalasztható, végleges elhagyását azonban csak ritkán lehet elérni.

Áramütés
A parlagi sasok leginkább a középfeszültségű szabad légvezetékek tartóoszlopai által veszélyeztetettek. Ezekre, mint kimagasló pontokra - különösen alkalmas beszállófa hiányában - gyakran ülnek fel a nagytestű madarak, amelyek az oszlopokon az áramütéstől állandó veszélyben vannak.

Táplálkozóterület megszűnése
A mesterséges tavak közelében fészkelő párok táplálkozási lehetőségei az adott tó feltöltésétől függenek. A tavak egy-két évig történő szárazon hagyása miatt átmenetileg elmarad a költés, vagy a madarak végleg elköltöznek. E mellett a magánkézbe került tavak túlzott turisztikai terhelése pl. horgásztó, csónakázótó, hétvégi házak, stégek, büfé stb. kialakítása során a madár elveszti táplálkozó területét.

Áramütés
1990 óta öt ilyen módon elpusztult rétisasról van tudomásunk, a ténylegesen elpusztult madarak száma valószínűleg ennél jóval nagyobb.

Fészekleszakadás
Ritkán, de előfordul, hogy a minden szempontból optimális helyen lévő rétisasfészek leszakad. Ez elsősorban tél végén, tavasszal következhet be, amikor az átázás miatt megnövekedett súlyú fészket már nem bírja el a tartóág. Ilyen esetekben a madarak gyakran új fészket építenek, vagy egy régebbit tataroznak ki, de az is előfordul, hogy elmarad a költésük.

Mérgezés
Az elmúlt húsz évben több rétisas is elpusztult mérgezés miatt. Nem egyértelmű azonban, hogy az elhullott madarak a lassan ölő mérgeket hol vették fel. A jelenleg Magyarországon dúvadirtásra használt szerek szelektívek, a rétisasra nem veszélyesek. A nehézfémeket, a táplálékául szolgáló halakon keresztül képes felvenni. A vizek környékén folytatott vadászatok miatt azok iszapjában nagy mennyiségben található ólomsörét, amely az iszapot forgató halak szervezetébe kerül és azokon keresztül a rétisast is mérgezi.

Lelövés
Sajnos még napjainkban is előfordul, hogy rétisas lőtt sebbel kerül kézre. A lelövések már nem veszélyeztetik az egész állományt, de ha egy költő pár egyik egyedét lövik le, akkor az éveken keresztül csökkentheti a kirepülő fiatalok számát, a párba állás ugyanis a kisszámú állomány miatt helyenként és esetenként nehézkes.

Fészek konkurencia
A kerecsensólyom szívesen fészkel a rétisasok által épített nagy méretű, számára biztonságos fészekben. Előfordulhat, hogy elűzi a sasokat a kiválasztott fészekből.

Emberi zavarás
A rétisas költése már nagyon korán, a lombfakadás előtt megkezdődik. Ilyenkor a fészken ülő madár messzire ellát, ezért a távolabbi emberi tevékenység is jelentős zavaró tényező lehet. Elsősorban a fészke közelében végzett erdőgazdálkodási munkák - fakitermelés és -szállítás, erdőtelepítés - veszélyeztetik. Viszonylag gyakori, hogy agancsgyűjtők vagy virágszedők rendszeres jelenléte zavarja egyes párok költését.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja a további állománynövekedés biztosítása és valamennyi egykori fészkelőhelyén az ismételt megtelepedés elősegítése.

FELADATOK
Jogi szabályozás
El kell érni, hogy minden lakott, illetve váltófészek körül a 150 méter sugarú védőzóna kijelölése jogszabály által előírt kötelezettség legyen.
A magántulajdonban lévő területen fészkelő párok védelme érdekében elrendelt tiltások ellentételezésének jogi és anyagi feltételeit biztosítani kell. Jelenlegi fokozottan védett státuszát fenn kell tartani. Mielőbb meg kell szüntetni Magyarországon is az ólomsörét használatát. Szükséges a vízivad vadászat újraszabályozása is.

Gyakorlati védelem - Fészkelőhelyek védelme
A szűkebb értelemben vett fészkelőhelyén az év minden szakában törekedni kell a teljes zavartalanság biztosítására. Ez a váltófészek környékére is vonatkozik. Mivel a madarak érzékenysége páronként változó, ezért mindig egyedi elbírálással kell a nyugalmi zóna mértékét megállapítani. A védőzónát az üzemtervben "elsődlegesen védelmi" jellegű területté kell minősíttetni. A gazdálkodókat el kell látni a nyugalom biztosítása érdekében a rétisasra vonatkozó speciális ismeretekkel.

Éjszakázóhelyek védelme
A rétisas az éjszakázóhelyeihez évtizedeken keresztül ragaszkodik. A téli időszakban az ország egyes térségeiben a jelentősebb éjszakázóhelyeket több tucat madár is rendszeresen felkeresi. Ezeknek a kis erdőknek vagy facsoportoknak a megőrzése, illetve nyugalmuk biztosítása fontos védelmi feladat.

Táplálkozóhelyek védelme
Az egyes párok revírjében található táplálkozó helyekre megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. A védelemnek a víztisztaság biztosításán túl ki kell terjednie a vízfelület folyamatos fenntartására és - lehetőség szerint - a zavartalanság biztosítására.

Téli etetés
Az átvonuló- és telelőhelyeken (a Hortobágyon, a Közép-Tiszai TK-ben, Biharugrán, Csongrád megyében stb.) évek óta folyik a rétisasok téli etetése. Ennek az a célja, hogy a leghidegebb téli időszakban is megfelelő táplálékot találjanak maguknak a sasok. Nagyon fontos az is, hogy ezáltal biztonságos, védett helyen tartózkodnak a madarak. Hasonló etetőhelyeket kell kialakítani az ország további területein is.
A téli etetés során a vonatkozó állategészségügyi előírásokat be kell tartani.

Áramütés megakadályozása
A rétisasok által lakott térségekben fel kell deríteni a számukra veszélyes középfeszültségű oszlopsorokat és gondoskodni kell azok szigeteléséről.

Műfészkek kihelyezése
A hazai és külföldi tapasztalatok egyaránt megerősítik, hogy műfészkek kihelyezése szükséges. Mivel a madarak a műfészkeket gyakran elfogadják, azok létesítésével a kiválasztott helyre szoktathatók. Több fészek megléte esetén nem kell számítani erős konkurenciaharcra (pl. kerecsensólyom), és így a fészkelés eredményesebb.

Kutatás és monitoring
A nálunk telelő és fészkelő rétisas állomány folyamatos felmérése és a költés sikerességének ellenőrzése a legfontosabb feladat. A faj különös érzékenysége miatt a múltban nem végeztünk konkrét fészekellenőrzést, és gyűrűzést. A jövőben a nemzetközi színes gyűrűvel történő jelölési programhoz célszerű Magyarországnak is kapcsolódnia. A kutatásoknak a megtelepedést és költést befolyásoló tényezőkre kell koncentrálniuk.

A telelő állomány felmérése:
A rétisas Magyarországon gyakran nagy számban telel. Nincs pontos információnk azzal kapcsolatosan, hogy ezek a madarak honnan érkeznek, de bizonyosan köztük vannak a nálunk kirepült fiatalok is. Fontos feladat ezért november és március között legalább havi egy alkalommal felmérni a telelő állományt.

Tudatformálás és propaganda
A sas - mint az erő jelképe - kiválóan alkalmas a közvélemény érdeklődésének felkeltésére. A rétisasnak, mint egy változatos élőhelyen fészkelő, nagy testű, érzékeny madárfajnak a védelme elválaszthatatlan költő- és táplálkozóterületének fenntartásától és a vizek tisztaságának megőrzésétől. A rétisas, mint e rendszer egyik érzékeny eleme, jó indikátora lehet az adott környezet állapotának. Megőrzése érdekében az élőhelyén gazdálkodókat, az ott megjelenő kirándulókat és az egész lakosságot tájékoztatni kell a védelmi célkitűzésekről. A műfészkek kihelyezése, a téli etetés jó lehetőséget kínál a természetvédelmi tevékenység széles körben való bemutatására. Speciális információs anyagot kell készíteni a rétisas-fészkelő helyek környékén gazdálkodók számára, bemutatva a veszélyeztető tényezőket és azok elhárítási lehetőségeit.


EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
A rétisas védelme elválaszthatatlan a fészkelő- és táplálkozóterületen tevékenykedő gazdálkodókkal történt egyeztetéstől. Ennek megfelelően együtt kell működni a természetvédelmi hatósággal, az erdőgazdálkodókkal, a vízügyi igazgatóságokkal, a vadászokkal, a mezőőrökkel és esetenként a horgászokkal. Fontos lehet az önkormányzatokkal való kapcsolat kiépítése is. Az egyesület tagságát elsősorban a téli etetés szervezésébe és a költő, illetve telelőállomány számlálásába kell bevonni.


IRODALOM
Haraszthy, L. (1993): Gyakorlati ragadozómadár védelem.
MME Könyvtára, 5 158. pp.

Haraszthy, L.-Bagyura, J. (1993): Ragadozómadár-védelem az elmúlt 100 évben Magyarországon.
Aquila 100. 105-121 p.

Kalotás, Zs. ( 1992): Adatok a magyarországi rétisasok (Haliaeetus albicilla) peszticid és nehézfém terheléséhez
Aquila 99. 168-169. p.

Sterbetz, I. (1965): Untersuchungen über die Ernahrung der im Reservat bei Sasér ind in den Innundationsraumen der Umgebung brütenden grossen Raubvögel.
Tiscia I. 78-80. p.

Tevely, R. (1996):
The Status of the White-tailed Eagle Haliaeetus albicilla in Hungary
Meyburg, B.-U. and R. D. Chancellor eds. Eagle Studies 147-148. p.

Tóth, I. (1995): A Békés megyei ragadozómadár-állomány helyzete és változása 1990-1995.
MME kiadvány 55. pp.

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!