2010-09-13 13:00
Elment a nagy állatbarát, a madárhangkutatás avatott szakértője. Állatorvos volt, egyike azoknak, akik az apró hobbiállatokhoz, díszmadarakhoz, rágcsálókhoz, hüllőkhöz, kétéltűekhez, akváriumi halakhoz is jól értett. Lakása is tele volt állatokkal, madarakat, teknősöket, kígyókat, békákat, rágcsálókat gondozott nagy szeretettel és hozzáértéssel.
Róluk írt könyve, a „Mindent lehet, de krokodilt azt nem” e téren újdonságnak számított és igazi könyvsiker volt. Sokoldalú, örökké tevékeny embert volt, rendkívüli műszaki érzékkel, de szerette a zenét is, zongorázott és évekig orgonált először a Pasaréti téri, majd a Bakáts téri templomban.
1956-ban az állatkert akváriumában dolgozott, ott találkoztam vele először és ott kezdődött a barátságunk is. 1957-ben megszerzett diplomája után először a vágóhídon, majd 1972-től a Növényvédelmi Kutatóintézet állathang gyűjteményében, 1980-1983 között az MTA állathangkutató csoportjának munkatársaként dolgozott. Ezt követőleg egészen 1995-ben történt nyugdíjazásáig a Fővárosi Állat- és Növénykert tudományos főmunkatársa volt.
Élete fordulópontjához érkezett, amikor 1964-ben madárhangok gyűjtésével kezdett foglalkozni, minden szabad idejét ennek a munkának szentelte. Uher magnójával a vállán, parabolával a kezében járta az erdőt, a mezőt és a nádasok környékét, és hanggyűjteménye gyorsan gyarapodott. Gyűjtőútjain néha elkísérve láttam, milyen végtelen türelemmel leste és várta, hogy a kiszemelt madár megszólaljon. Nevéhez fűződnek az első magyar madárhanglemezek, de megjelent több CD-je is, például a „Madárénekek a Kárpát-medencéből”, a „Magyarország békahangjai”, iskolai célokat szolgált a „Magyarország vadon élő emlősei” és az „Állatok a ház körül”.
 |
| Dr. Ország Mihály magnóval és madárhang felvevő parabola mikrofonnal (Fotó: Schmidt Egon). |
1970-ben az angol BBC által meghirdetett állathang gyűjtő versenyen 12 ország 237 résztvevője között a 3. díjat nyerte el. Munkásságát Pro Natura emlékéremmel ismerték el, mint IX. kerületi lakost az önkormányzat Ferencváros érdemrenddel tüntette ki.
Hanggyűjtő útra indult akkor is, amikor 1984-ben autóbaleset érte és fél szemét elveszítette, majd a bokrok közti bujkálás és madárhangokra történt várakozás alatt szerzett kullancs csípések okozta Lyme-kór és cukorbetegsége miatt 2002-ben a másik szemére is megvakult. Lelkierejére jellemző, hogy ez sem törte meg, számítógéphez értő barátai segítségével tovább dolgozott, gyűjtött anyagát rendszerezte. Nevét örökre beírta a magyar madárhang kutatás történetébe.
