XXVII. Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor

2012. augusztus 14-én nyit az MME Gömör-Tornai Helyi Csoportja és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság által közösen szervezett Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor, amelynek célja, hogy nyomon kövessék a területen átvonuló madarak állományát.

Bódve-völgyi logó


A Perkupa és Szalonna közötti Köszvényes-kútnál október 26-ig működő táborban nincsenek kötött turnusok, tetszőleges időpontban és időtartamra lehet jönni.

A program szakmai vezetői mellé önkénteseket is keresnek, akik a madarak befogásában és kezelésében segédkeznek. Előzetes szakmai ismeretekre nincs szükség, minden jelentkező megfelelő képzést kap a helyszínen. Diákok, felnőttek, családok egyaránt jelentkezhetnek, egyéni és csoportos jelentkezőket is fogadnak. A madárgyűrűzési munka által megszabott napi rutin mellett lehetőség van a nemzeti parkban való kirándulásra és egyéb fakultatív programokra.

Bódvevölgyi tábor 2012 (fotó: Gömör-tornai HCS)
A Bódva-völgy Észak-Magyarország egyik kiemelt
jelentőségű ökológiai folyosója
(fotó: MME Gömör-Tornai Helyi Csoport archívum)


A bódve-völgy hazai szakasza megközelítőleg É-D-i irányú, ezért vonulási folyosó jelleggel a kisebb és a nagyobb testű madarak egyaránt szívesen használják.

Hegyi billegető (fotó: Huber Attila)
Hegyi billegető (fotó: Huber Attila)


Tüzesfejű királyka (fotó: Dr. Juhász Lajos)
Szeptember közepétől vonul Európa egyik legkisebb madara,
a tüzesfejű királyka (fotó: Dr. Juhász Lajos)


Bódvevölgyi tábor 2012 (fotó: Farkas Emese)
Perkupáról a Bódva-völgyi tanösvény
bejárásával lehet eljutni…


Bódva-völgyi tábor 2012 (fotó: Farkas Emese)
…a Bódva partján működő táborba


Bódva-völgyi tábor 2012 (fotó: Farkas Emese)
A résztvevők megtanulhatják, hogyan kell a madarakat
a hálóból kiszedni (fotók: Farkas Emese)


Bódva-völgyi tábor 2012 (fotó: Nehézy László)
A Bódva felett kifeszített hálóba gyakran repülnek jégmadarak,
kiszedésük speciális vízálló öltözékben történik
(fotó: Nehézy László)


Bódva-völgyi tábor 2012 (fotó: Gömör-tornai HCS)
A táborban a résztvevők nyomon követhetik a gyűrűzés folyamatát
(fotó: MME Gömör-Tornai Helyi Csoport archívum)


Jelentkezés és további információ: Farkas Roland, 06-30-6375-149,


Kapcsolódó oldalak:






Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!



Kapcsolódó hírek

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schmidt Egon életének 92 évében elhunyt.  Elhunyt szerettünk búcsúztatása 2023. március 10-én 11:15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozóban.  

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolai felső tagozatos tanulók számára.

Schmidt Egon a Kossuth-díjjal (fotó: Haraszthy László)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 91 éves korában, ma hajnalban elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életével mindannyiunk számára példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők...