VII. Nemzetközi Parlagi Sas Konferencia − Pozsony, 2013. október 2-5.

2013. október 2-5. között, Pozsonyban rendezték meg a VII. Nemzetközi Parlagi Sas Konferenciát. A rendezvényt nagy érdeklődés övezte, 10 országból mintegy 43 szakember vett részt, 18 előadás hangzott el és 5 posztert is kiállítottak. 

A konferencia résztvevői (Fotó: Fatér Imre).


A magyar delegációban a következők vettek részt: Bagyura János, Deák Gábor, Fatér Imre, Horváth Márton az MME-től, Juhász Tibor, Monoki Ákos, Tihanyi Gábor a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságtól, Szelényi Balázs a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságtól, valamint Fidlóczky József, Kovács András, Prommer Mátyás és Sándor István.

A konferencia első napján a nemzeti állományok jelenlegi helyzetéről és az ezeket érintő trendekről az alábbi országokról hallhattunk előadást: Szlovákia, Magyarország, Csehország, Ausztria, Szerbia, Macedónia, Bulgária, Görögország, Törökország (magyar előadásban), Oroszország és Kazahsztán. A résztvevők örömére a parlagisas-populáció néhány országban enyhén növekvő tendenciát mutat, köszönhetően az utóbbi évtizedek szisztematikus védelmi intézkedéseinek. Az illegális tevékenységek (mérgezés, lelövés, fészkek kirablása) jelentik a legnagyobb problémát a legtöbb helyen, de a légvezetékek tartóoszlopai is sok áldozatot szednek. További veszélyforrások is jelentősek: élőhely-degradáció és feltöredezés, szélerőművek, közúti balesetek. Stratégiailag olyan intézkedéseket kell megtervezni és meghozni, amelyekkel ezek a problémák kiiktathatók. A több előadásban is bemutatott műholdas és rádiós nyomkövetők nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy többet tudjunk meg a fajról és a hatékonyabb intézkedések legyenek tervezhetőek.

A konferencia második napján a fő programpont a jelenlegi akcióterv felülvizsgálatának megkezdése volt. Az egyes témákat kis csoportokban vitatták meg a résztvevők, majd az eredmények bekerülnek az új akciótervbe, amely előreláthatólag 2015-ben kerülhet véglegesítésre. Este a szlovák kollégák szervezésében vezetett városnézésen vehettek részt a szakemberek Pozsony belvárosában.

A magyar küldöttség egy része (Fotó: Fatér Imre).
A magyar küldöttség egy része (Fotó: Fatér Imre).

 

A konferencia zárásaként a harmadik napon terepi kirándulást tettünk egy parlagi sas fészkelőhelyre a Kis-Kárpátokba. A kirándulás keretében „Falco”, a mérgezett sastetem- és csali keresésre kiképzett magyar kutya a képességeit is bemutatta trénere, Deák Gábor segítségével.

Terepi nap ... (Fotó: Fatér Imre)
Terepi nap ...

... Deák Gábor és "Falco" bemutatójával (Fotó: Fatért Imre).
... Deák Gábor és "Falco" bemutatójával (Fotók: Fatért Imre).

 

A konferencia előtt a szervezők gyerekrajz-pályázatot hirdettek a visegrádi országok általános iskoláiban a parlagi sasról. A szakmai programok mellett így a rajzpályázat zsűrizése is napirendi pont volt. A legjobb 59 pályamunka közül a magyar gyerekek szép eredményt értek el. A 10 év felettiek versenyében Oláh Bence harmadik helyezést ért el, míg a 10 év alattiak között, holtversenyben, első lett Csintó Botond.

A 10 év alatti, ... (Fotó: Fatér Imre)
A 10 év alatti, ...

... és a 10 év feletti gyerekek rajzpályázatai (Fotók: Fatér Imre).
... és a 10 év feletti gyerekek rajzpályázatai (Fotók: Fatér Imre).

 

A konferencia résztvevői elfogadták azt a tervet, miszerint a következő, a VIII. Nemzetközi Parlagi Sas Konferencia Oroszországban kerüljön megrendezésre 2018-ban.

 

A rendezvénynek a Szlovák Ragadozómadár-védelmi Egyesület (Raptor Protection Slovakia) volt a házigazdája, társszervezője pedig a Cseh Madártani Egyesület és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A finanszírozást a Nemzetközi Visegrádi Alap biztosította a szlovák Környezetvédelmi Minisztérium pártfogásában.

 

Fatér Imre − Horváth Márton
 

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
Európai Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu

 

Kapcsolódó hírek

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schmidt Egon életének 92 évében elhunyt.  Elhunyt szerettünk búcsúztatása 2023. március 10-én 11:15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozóban.  

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolai felső tagozatos tanulók számára.

Schmidt Egon a Kossuth-díjjal (fotó: Haraszthy László)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 91 éves korában, ma hajnalban elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életével mindannyiunk számára példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők...