2008-02-22 00:00
Jobb alkalmat nem is találhattunk volna, hogy az MME idén is útjára indítsa "Tavaszi madárles" programját.
Immár harmadik éve veszünk részt ebben a nemzetközi ezdeményezésben www.springalive.net, amely elsősorban a gyerekek, osztályuk és családjuk számára kínál könnyű, élvezetes tavaszi madármegfigyelő játékot, nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget. Ez a pán-európai kezdeményezés a gyerekek természet iránti fogékonyságát négy, könnyen felismerhető madárfaj: a fehér gólya, a kakukk, a sarlósfecske és a füsti fecske megfigyelésével szeretné fejleszteni úgy, hogy a számítógépes ismeretek gyakorlása* és a *weblap böngészés közben a környezettudatos szemléletformálás se maradjon el. A program célja ugyanis, hogy minél több gyerek töltse fel a www.springalive.net
2007-ben több mint 16000 megfigyelés került fel 37 ország adatai alapján! Az eddigi eredményeknek is köszönhetően megtudtuk, hogy a meglehetősen enyhe tavaszok következtében vonuló madaraink az utóbbi években korábban érkeznek meg Európába és így hazánkba is, a megszokott időpontokhoz képest.
Figyelem! Idén új játékra hívjuk a szülőket és a pedagógusokat! Szervezzenek kirándulásokat, madármegfigyeléseket a környezetükben, akár az iskola kertjében vagy éppen egy iskolai kirándulás keretében! Csak annyit kell tenniük, hogy regisztrálják idei első megfigyelésüket a négy madárfaj bármelyike közül a www.springalive.net honlapon! A legelső egyedi és csoportos megfigyeléseket mind a négy madárfaj esetében díjazzuk! A megfigyelésükhöz mellékelt fényképekből vagy érdekes történeteikből a legjobbak is jutalomban részesülnek! Az idei résztvevők ráadásul egy ajándék karkötőt is kapnak a BirdLife International nemzetközi partnerszervezetünk támogatása révén. Reméljük, hogy 2008-ban még többen csatlakoznak hozzánk és csodálják a madarak vonulását!
A honlap Pedagógusoknak szóló melléklete sok új információval szeretné segíteni az iskolai csoportok részvételét a programban.
A Magyar Madártani Egyesület Madarász Suli és a Madarász Ovi programjaira iskolai és óvodai csoportok jelentkezését várja folyamatosan!