Táborok télen is

A tél folyamán sem szünetel a madárgyűrűzés. Vállalkozó szellemű madarászok zordabb időjárási körülmények között is részt vehetnek a munkában, bővíthetik ismereteiket, élményeiket. A fázósabbaknak a nyári táborokat javasoljuk. Néhányba már lehet jelentkezni.

V. Sumonyi Tél-tavaszi Madárgyűrűző Tábor
A tábor 2005. február 27-ig hétvégeken (szombat-vasárnap, péntek délutáni érkezéssel), 2005. március 6 - május 9. között folyamatosan, heti turnusokban működik, a legzordabb időjárási körülmények között is. A részvételi szándékot az aktuális hétvége előtt legalább egy héttel az MME Baranya megyei Csoportjának 72/312-227-es telefonszámán, ill. a 20/334-4608-as mobilszámon vagy drótpostán (mmepecs@hu.inter.net) lehet jelezni. A jelentkező az időpont egyeztetését követően vehet részt a tábor munkájában. A folyamatosan működő ciklus esetében jelentkezni hasonló módon kell, de legalább két héttel az aktuális hét előtt.
Egy-egy alkalommal max. 8 fő elhelyezésére van lehetőség. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében vesszük figyelembe. Túljelentkezés esetén a részvételre más időpontot egyeztetünk.
A jelentkezés feltétele egyesületi tagok esetében az érvényes tagsági igazolvány.
A részvétel alsó korhatára 13 év, mely alól a szervező indokolt esetben felmentést adhat.
Elhelyezés a tábor fűthető téglaépületében, ahol a tisztálkodási lehetőségek is adottak.
Részvételi díj nincs, a táborozók ellátásukról saját maguk gondoskodnak. Hozni kell: a részvételi időszaknak megfelelő mennyiségű tartós élelmiszer (pl. konzervek), kenyér, cukor, tea. Huzamosabb tartózkodás esetén a szükséges élelmiszerek a helyi boltban is beszerezhetők.
A tábor téli időszakban általában csak gyalogosan vagy terepjáró gépkocsin közelíthető meg. Személygépkocsival való közlekedés csak jó időjárási viszonyok között ajánlott (tartós csapadékmentesség, hómentes, kemény fagyok). Rossz útviszonyok esetén az autót a faluban kell hagyni.
Hozni kell:
Hálózsák vagy megfelelő mennyiségű takaró, esőköpeny, gumicsizma vagy vízálló bakancs, megfelelő téli öltözet, egyéni tisztálkodó felszerelés, WC papír, zseblámpa, gyertya, jegyzetfüzet, papucs, távcső, íróeszköz, határozókönyvek (ha vannak).

Börzsönyi táborok
Idén is megrendezésre kerülnek a hagyományos börzsönyi madarásztáborok (BTT és BOTT) 11-14 éves iskolások részére Királyréten.
Programok: Madárgyűrűzés, botanika, erdészet, geológia, hidroökológia, rovarászat, hegyi túra és sok játék.
Elhelyezés: sátrakban, erdei tisztáson.
Időpontok: július 11- 23-ig és július 30 - augusztus 11-ig.
Részvételi díj: 23 500 Ft
Jelentkezés március 31-ig a beküldött pályázati tesztlappal.
Részletek és letölthető tesztlap a www.borzsony.org Internet címen.
Jelentkezési lap levélben igényelhető: Börzsönyi tábor 2120 Dunakeszi Zoltán u. 5 címen (felbélyegzett válaszborítékkal).


További információ:
Táborok

Kapcsolódó hírek

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schmidt Egon életének 92 évében elhunyt.  Elhunyt szerettünk búcsúztatása 2023. március 10-én 11:15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozóban.  

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolai felső tagozatos tanulók számára.

Schmidt Egon a Kossuth-díjjal (fotó: Haraszthy László)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 91 éves korában, ma hajnalban elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életével mindannyiunk számára példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők...