2010-10-07 06:24
Az Európai Madármegfigyelő Napok fővárosi, Naplás-tavi helyszínére közel 200 madárbarát látogatott ki október 2-án. Az MME játékokkal, kiadványokkal madárgyűrűző bemutatóval várta az érdeklődőket, akik olyan, a szakemberek számára is érdekesnek számító fajokkal találkozhattak testközelből mint a zöld küllő, a nagy és kis fakopáncs vagy a csuszka.
A ritkábban hálóba és kézbe kerülő madarak sorát az őszi vonuláskor közönséges fajok bővítették, így kézbe került: fekete rigó; Európa egyik legkisebb madara, az ökörszem; egy, a papagájcsőrű cinegék közé tartozó őszapó csapat; csilpcsalp- és fitiszfüzike, szén- és kék cinege, barátposzáta, erdei pinty. Az ilyen bemutató gyűrűzéseken ritkaságszámba menő fajbőség mellett az egyedszám is fantasztikus volt, ezért több alkalommal is párhuzamosan, két csoportban jelölték, határozták és mutatták be a madarat az egyesület gyűrűzői.
Ez azonban csak az egyik programpont volt a nap eseményeinek sorában, melyekbe fotós, videós beszámolónk segítségével azok is betekinthetnek, akik nem tudtak ott lenni.
Érkeznek a látogatók az Európai Madármegfigyelő Napok fővárosi helyszínére a Naplás-tóhoz. |
A látogatók dolgát megkönnyítendő, az MME rendezvényeket többnyire messziről észre lehet venni az útbaigazító molinókról. Az sem számít, ha ezeket csak a helyszínen talált anyagokkal lehet rögzíteni (Videó és fotó: Szász Péter). |
Most is itt volt a madármegfigyelő nap központja, ... |
|
... ahol Kincses László környezeti neveléssel foglalkozó kolléga nemcsak a Madárbarát kert program eszközeit mutatta be a vendégeknek, ... |
|
... de fajfelismerő kvízt is játszott a vállalkozó szelleműekkel. |
|
Milyen madár lehetett? A Madárbarát kert program leggyakoribb madarait bemutató molinó segít eligazodni a ház körül élő fajok között. |
|
Schmidt Emese, az MME környezeti nevelési programjának vezetője elhozta ... |
|
... a sokféle izgalmas fészket, csontocskát, tollat, ... |
|
... lépet rejtő "kincsesládáját", melynek tartalmát sokan megcsodálták. |
Többek között ez a kislány is, aki apukája nyakában ülve a ... |
... Madárbarát kert program szórólap nézegetéséből kukucskált a ládába, amikor Emese valami különösen izgalmasat vett elő belőle. |
Az Európai Madármegfigyelő Napok központi tevékenysége a környék madarainak megfigyelése, ... |
|
... amiben a felnőttek mellet, ... |
|
... a gyerekek is aktívan részt tudtak venni. |
|
A teleszkóppal való ismerkedést a madaras ajándékokkal (Madártávlat magazin) teli kéz sem akadályozta. |
A megfigyelt és gyűrűzött madarakat precízen fel kellett jegyezni a vasárnap délutáni összesítő adatbejelentéshez. |
A leglátogatottabb program a madárgyűrűzés volt. A hálóellenőrzések ideje alatt üres gyűrűzőasztal környéke ... |
... pillanatok alatt vált zsúfolttá a madarak beérkezésekor, melyek (Fotók: Orbán Zoltán) ... |
... hálókból való kiszedését az érdeklődők is végigkövethették (Fotó: Szász Péter). |
Ezt láthatták, akik ott voltak: először a madarakat (őszapó) a hálóban, ... |
... majd a kiszabadításukat (Videók: Szász Péter). |
Ezt követően a résztvevők segítettek a gyűrűző kollégáknak a madarak szállításában, ... |
... ami kis vászonzsákocskákban történik, melyek mindegyikébe egy-egy madár kerül. |
A vendégek nem csak passzív szemlélői voltak a gyűrűzésnek. A legvállalkozóbb szelleműek a ... |
... a gyűrűző asztalhoz ülve ... |
... vezethették a gyűrűzőnaplót (a kép jobb alsó részén bemutatási célt szolgáló színes gyűrűk láthatók), ... |
... beírva ebbe a diktált adatokat. |
Barátposzáta hím (a tojók sapkája barna) a gyűrű felhelyezése előtt (Fotók: Orbán Zoltán). |
Fekete rigó bemutatása a gyűrűzés előtt (Videó: Szász Péter). |
A gyűrű a madarak (fekete rigó hím) bal lábára került, a procedúra természetesen semmiféle fájdalommal, károsodással nem jár, és a gyűrű tömege is olyan kicsi, ami nem akadályozza a madarakat a repülésben, a mozgásban (Fotó: Orbán Zoltán). |
Fitiszfüzike ... |
... és csuszka gyűrűzése (Fotók: Szász Péter). |
A kézbe került madarak kondícióbecslése a has és a testoldal tollainak szétfújásával történik. Ekkor válik láthatóvá a vonulási időben a bőr alatt sárgás szigetekként ... |
... felhalmozódó zsír, ami a repüléshez biztosítja a szükséges "üzemanyagot". Mindkét fotón széncinege látható. |
A kondícióvizsgálathoz (vörösbegy) jó tüdő és nagy gyakorlat szükséges (Videó: Szász Péter). |
Az ökörszem Európa legkisebb madarainak egyike, testtömege legtöbbször alig 6-6,5 gramm körül alakul. |
A vörösbegy az őszi bokrosok egyik leggyakoribb madara. |
Sokan fotózták is, ... |
... az eseményeket, ... |
... különösen a bemutatott madarakat - a képen éppen kis fakopáncsot (Fotók: Orbán Zoltán). |
Az őszapók ősszel összetartó csoportokban mozognak, ezért őket a gyűrűzést követően egyszerre is szoktuk elengedni. |
A különösen izgalmas madarakat a sok érdeklődőre tekintettel csak katonás rendben lehetett hatékonyan és gyorsan bemutatni. Ezért a résztvevők sorba álltak, és ezen a soron haladt végig a madár, ... |
... itt éppen a nagy tarkaharkály hosszan kiölthető nyelvét és támaszkodó farkát vételeztük szemre. |
Mérete és megjelenése miatt a zöld küllő aratta talán a legnagyobb sikert. |
A gyűrűzés alig két percig tart, ezt követően a madár (vörösbegy) már repülhet is tovább. Ilyenkor szoktuk bemutatni a kataplexia jelenségét, ami a hátára fordított halak, krokodilfélék és madarak egy részénél rövid ideig tartó ellazult, részleges mozgásképtelen állapotát jelenti. Amint ez elmúlik, az állatok ismét élénkké válnak. Ezt a sajátosságot ismerték fel és használják ki a veszélyes cápákat és krokodilféléket kutatók, akik a befogott állatok megpróbálják már a vízben hanyatt fordítani, hogy az eközben megnyugvó állatot veszély nélkül megvizsgálhassák (Videók: Szász Péter, szöveg: Orbán Zoltán és Szász Péter). |
Aki kedvet kapott hasonló madaras napon való részvételre, nem kell várnia a jövő októberi Európai Madármegfigyelő Napokra, november 27-én mindenkit szeretettel várunk a Tatai Vadlúd Sokadalmon!
Kapcsolódó oldalak
- Itthon több mint 215 ezer madarat láttunk az Európai Madármegfigyelő Napokon >>
- Európai Madármegfigyelő Napok >>
- Tatai Vadlúd Sokadalom minden év november utolsó szombatján! >>
A fenti kis képen a Naplás-tónál gyűrűzött
zöld küllő látható (Fotó: Szász Péter).
Az MME
honlapjának fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0098 projekt keretében |