Magunkról
A 21. számú Kisalföldi Csoportot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1974-es megalakulása után egy évvel, 1975. április 20-án hozták létre elődeink.Csoportunk működési területe Győr-Moson-Sopron megye, leszámítva Sopron és a Fertő tó vidékét, ahol a Soproni Helyi Csoport tevékenykedik. A két csoport között szoros az együttműködés, pl. közösen jelentetjük meg a „Szélkiáltó” című Kisalföldi Regionális Madártani és Természetvédelmi Folyóiratot is.

Taglétszámunk 250 fő körül mozog. Aktív tagjaink a fajvédelmi programok, a monitoring és gyűrűzési tevékenységek mellett a szemléletformálásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Fehér gólya védelmi munkánk már több mint 30 éves múltra tekint vissza. Csoportunk elnöke, Balsay Sándor koordinálja a védelmi tevékenységünket, mely főleg a fészkelő állomány felméréséből áll. Az Áramszolgáltatóval valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósággal folyamatos a kapcsolattartás. Lehetőségeinkhez mérten mi is csatlakozunk az országos Gólya Road Show programsorozathoz.
Gólyagyűrűzés (Fotó: Szentiváni Madárbarát Kör)
Kiemelendő még a gyöngybagoly, a haris valamint gyurgyalag védelmi tevékenységünk. A gyöngybaglyok számára több tucat költőládát helyeztünk ki az elmúlt években, templomtornyokban, lakó,– illetve melléképületek padlásán. Gyurgyalag védelmi munkánk még a 2000-es évek elején kezdődött mikor is, egymást követő években a teljes megyére vonatkozó, részletes felmérés történt. A régebbi és újonnan felfedezett költőtelepeken partfalásást, élőhelykezelési tevékenységet folytatunk a gyurgyalag, a partifecske valamint társbérlőik védelme érdekében. Hetente végzünk vízimadár számlálásokat a hansági élőhely-rekonstrukciókon és a tóközi tavakon, a vonulási-telelési szezonban pedig a Győr környéki halastavak, kavicsbányák, folyószakaszok madárvilágát is számba vesszük.
Gyöngybagoly fiókák (Fotó: Szommer Tamás)
Gyurgyalag partfalásás 2016 (Fotó: Bodor Ádám)
Színes gyűrűs bütykös hattyúk (Fotó: Pitó Andor)
Tagjaink több száz odút kezelnek szerte a megyében, a legáltalánosabb típusokon kívül, macskabagolynak, vörös vércsének és legújabban búbos bankának is létesítettünk fészkelő helyeket. A hagyományos gyűrűzési tevékenység mellett, színes gyűrűket és GPS jeladókat is alkalmazunk, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve. A hansági Nyirkai-hanyban 2018 tavasza óta üzemeltetünk egy CES (Constant Effort Sits – Állandó Ráfordítású Gyűrűzés) pontot, ahol a fészkelő madarak állományát kutatjuk.
Kék cinege mesterséges odúnál (Fotó: Győrig Előd)
Telelő erdei fülesbagoly Győrben (Fotó: Pitó Andor)
2017-ben csatlakoztunk először az országos erdei fülesbagoly felméréshez, amely azóta egyre sikeresebb, nem csak tagjaink, hanem a lakosság körében is. 2014-2018 között Magyarország is részt vett abban az európai programban, melynek célja a fészkelő madárközösségek felmérése. Tagtársaink a megyében komoly eredményeket értek el, a hazánkban Madáratlasz Program néven futó munkában. Továbbá részt veszünk a Monitoring Központ, Mindennapi Madarak Monitoringja (MMM) programjában, amely folyamán a gyakoribb madárfajok állománytrendjét vizsgálják.
Győrkőcfesztivál 2018 (Fotó: Szommer Tamás)
Az MME által meghirdetett programokat (Madarak és Fák Napja, Fülemülék Éjszakája, Európai Madármegfigyelő Nap) minden évben több helyszínen is megrendezzük, emellett óvodai, iskolai programokban is szerepet vállalunk. Az utóbbi években a Győrkőcfesztiválon is igyekszünk meghódítani a legkisebb korosztályt. Ezek mellett évente több madármegfigyelő túrát valamint madárgyűrűzési bemutatót is szervezünk.
Európai Madármegfigyelő Napok Dunaszegen (Fotó: Bodor Ádám)
Téli madármegfigyelés a Dunán (Fotó: Bodor Ádám)
A velünk történt eseményeket, érdekességeket megosztjuk saját Facebook oldalunkon is, ahol örülünk a szépen gyarapodó látogatóknak. Az oldal az alábbi linken elérhető: https://www.facebook.com/mmekisalfold/