Évzáró KHVSZ-ülés az Állatkertben

Szakosztályunk 2017. december 9-én tartotta immár hagyományos évzáró ülését az Állatkertben. A résztvevők előadást hallottak a Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály éves tevékenységéről és jövőbeli terveinkről.

Teltházas esemény volt idén is az évzárónk

Beszámoltunk a Herptérkép legújabb eredményeiről, valamint az ülésen kerültek átadásra az elmúlt év legkiemelkedőbb teljesítményeiért járó díjak. Ezt követte a Horvátország hüllőit bemutató előadás, majd a Mérgesházat is bejárhattuk, szakvezetéssel. Ismét nagyon sokan jelezték részvételi szándékukat, és tavalyi évhez hasonlóan végül éppen, de befértünk a Tanodúba. Először Babocsay Gergely szakosztályelnök tartott rövid összefoglalót az idei év eseményeiből, amik között a jeladós haragossiklók és az olimpiai pályázat érdekes viszonyán kívül, a már 3. Herp-tábor tapasztalatai, valamint a Feneketlen-tó ékszerteknős-mentesítése is szerepelt. Ezekről írásban is be fogunk számolni az éves jelentésben, amit januárban lehet majd elolvasni.

Díjátadás: Wenner Bálint volt a legaktívabb feltöltő 2017-ben

Ezt követően az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés éves eredményeit ismertette Vörös Judit és a 2017-es év legkiemelkedőbb adatfeltöltőit meg is jutalmaztuk. A legtöbb új, validált adatot Wenner Bálint töltötte fel, aki az ország legtöbb területéről való adatközlésért és a legtöbb kép feltöltéséért is kapott jutalmat. A második legtöbb adatot és képet Hankószki Ágotának köszönhetjük idén. A legaktívabb idén regisztrált feltöltőnk pedig Pintér Zsolt volt, aki szinte minden adatát fotóval illusztrálta, ami külön példaértékű. Szokás szerint díjaztuk a feltöltésekhez mellékelt legszebb fotókat: első helyezett lett Bauer Bea hím zöld gyík portréja. A második helyen Halász Alexandra végzett, vízből kikandikáló barna varangy fotójával, míg a harmadik legszebbnek egy sziklán pózoló keresztes viperát ítéltük, amit Ábrahám Imre kapott lencsevégre. A legérdekesebbnek Szőke Viktória által beküldött, napfürdőzés közben a Hárosi-öbölben lefotózott kínai lágyhéjú teknősét találtuk. A díjazott képekkel együtt a legszebb 50 képet ide kattintva lehet megtekinteni.

Mérgesház működésével és lakóvail kapcsolatban sok érdekeset tudtunk meg ismét a szakvezetés során

Az idei előadást Vági Balázs és Babocsay Gergely tartotta, Horvátországba szervezett hüllész-túráikon szerzett élményeiket megosztva a közönséggel. Miután kellően belakmároztunk a résztvevők által összedobott svédasztal finomságaiból, a napot szakvezetéses séta zárta az állatkerti Mérgesházban, amiért külön hálásak vagyunk az Állatkert dolgozóinak. Az ülésen készült képekből is létrehoztunk egy galériát, ami ide kattintva érhető el.

 

Kapcsolódó hírek

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schmidt Egon életének 92 évében elhunyt.  Elhunyt szerettünk búcsúztatása 2023. március 10-én 11:15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozóban.  

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolai felső tagozatos tanulók számára.

Schmidt Egon a Kossuth-díjjal (fotó: Haraszthy László)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 91 éves korában, ma hajnalban elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életével mindannyiunk számára példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők...