A búbosbanka évében

Az MME bükki csoportjának 2015. évi programterveiből...

A 2015-ös év programterveit tartalmazza napokban elkészült szóróanyagunk, melynek vázlatát a márciusban, Egerben megtartott közgyűlésünkön mutattuk be a jelenlévőknek. A tavasz beálltával egyre több színesebb és érdekesebb program megtartására lesz lehetőségünk; például a májusban megtartandó Vízimadár-megfigyelő túrára, melyen távcsöves megfigyelés alkalmával különböző ragadozó- illetve vízimadár fajokat láthatnak majd az érdeklődők. Előreláthatólag azonban idén is a nyár lesz a legmozgalmasabb csoportunk megmozdulásaiból; a nyilvános fehérgólya (Ciconia ciconia) gyűrűzések mellett látogatható szalakóta (Coracias garrulus) gyűrűzést is tervezünk, ahol tagtársaink közelről is találkozhatnak ezekkel a színpompás és feltűnő tollazatú madarakkal, melyek nemsokára visszatérnek a "nyaralásból" országunk területére.

A búbosbanka (Upupa epops) évében terveink közt szerepel több "Banka-túra" kivitelezése is csoportunk működési területén, ahol célunk az év madarával való ismerkedés és a személyes megfigyelés lesz. Ezen kívül a tavalyi poszterpályázat sikerére való tekintettel nyár végére tervezzük kiírni "Az év madara" rajzpályázatunkat, melynek központi témája természetesen a búbosbanka lesz.

Az év madara (Fotó: Szitta Tamás)
Az év madara (Fotó: Szitta Tamás)

A közösségi programok mellett azonban ezévben több fajvédelmi tevékenységet is megkezdtünk, megerősítettünk: A "Kerti tó pályázat" célja, hogy minél többen létesítsenek udvari tavakat, a meglévőeket pedig természetes módon tartsák fenn, ezzel segítve vízi élőlényeink - elsősorban kétéltűink - védelmét. A hamvas rétihéja (Cyrcus pygargus) fészekkereső akciók folyamán e fokozottan védett ragadozómadarunk költési sikerességét szeretnénk eredményesebbé tenni, fészkeiket védeni, s az Európai Unió Life+ programjának támogatásával az MME koordinálásával 2014 szeptemberében megkezdődött a „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című projekt, melyhez csoportunk is társult.

Ezévtől újdonságnak számít, hogy nemcsak Miskolcon, hanem Egerben is tartunk majd "Madarász Köröket", ahol beszámolókat hallhatnak munkánkról, valamint előadásokat szervezünk vendégelőadók meghívásával. Emellett csoportunk e nyártól várja lelkes és elhivatott szakmai gyakornokok jelentkezését is, akik szeretnének aktívabban részt venni munkánkban, mélyíteni ornitológiai tudásukat! 

Legközelebb április 22-én, Egerben a Föld Napján találkozhatnak MME-s standunkkal, ahol nemcsak a kisebbek számára készülünk szórakozási és játékos tanulási lehetőségekkel, hanem a felnőttek is gyarapíthatják ismereteiket. Közeledő programjainkról továbbra is honlapunkon, közösségi oldalunkon, valamint hírlevélben adunk tájékoztatást (Hírlevélre való feliratkozás: bukk@mme.hu)!

Csatlakozzon egyesületünkhöz, vegyen részt munkánkban, proramjainkon!